2006.02.20. 12:29
Továbbra is vezetők nélkül a Rádió
Továbbra sem tölthetik be a Magyar Rádió humánpolitikai és jogi igazgatói posztját, valamint a Petőfi adó főszerkesztői tisztségét az intézmény alelnökei, mivel ehhez nem adott felhatalmazást számukra a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma hétfőn.
A 27 megjelent tagból - hat tartózkodás mellett - heten szavaztak igennel, 14-en pedig nemmel arra az indítványra, hogy adjanak elnöki jogkört Gőblyös István gazdasági és Hollós János igazgatásszervezési alelnöknek, hogy a kérdésben együttesen eljárjanak. A tavaly nyár óta elnök nélkül működő intézményben a két tisztség azért betöltetlen, mert Bathelt Sándor humánpolitikai és jogi igazgató közös megegyezéssel távozott a társaságtól, Kiss György adófőszerkesztő megbízatása pedig lejárt. A nemegyszer heves szóváltásokba átcsapó ülés több résztvevője is nehezményezte az időnként személyeskedő hangnemet; "ilyen körülmények között nincs értelme a munkát folytatni" - mondta egyikük, arra kérve kurátortársait, hogy "ne menjünk át kaszinóba".