csoda

2019.10.13. 22:32

Bebizonyították, hogy a méh az egyik legfontosabb élőlény a bolygón

Már Einstein is megmondta.

Londoni és svájci kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a méhek a bolygó legfontosabb élőlényei és óriási kockázatot vállalunk azzal, hogy többek között a különböző betegségek, a növényirtó szerek használata és az emberi tevékenység miatt a kihalás szélére sodródtak. A legfrissebb tanulmányok szerint a rovarok mintegy 90 százaléka már eltűnt a Föld színéről, de itt lépnek képbe az új megoldási alternatívák. Az Origo összeszedte őket.

Miért pont a méhek a legértékesebb élőlények?

Ha Albert Einstein szavait idézzük, akkor

ha a méhek eltűnnek, akkor az emberiségnek már csak négy éve van hátra az életéből.

A legújabb tanulmányok szerint ez az állítás egyre inkább helytálló.

A CeapiMayor és az Apiculture Corporation of Chile, valamint az Agrárinnovációs Alapítvány támogatásával készült kutatás arra mutatott rá, hogy

a méhek az egyetlen olyan élőlények, amelyek nem hordoznak semmilyen típusú patogént.

Ráadásul a világ mezőgazdaságának működése nem kevesebb, mint 70 százalékban függ ezektől a rovaroktól. Hogy ez mit jelent?

Egyértelműsítve: a ma előállított száz élelmiszer közül hetvennél a méhek segédkeznek.

Továbbá a méhek által végzett beporzás teszi lehetővé azoknak a növényeknek a szaporodását is, amelyek állatok millióinak a táplálkozását biztosítják. Ha ezek eltűnnének, akkor hamarosan követné őket a tőlük függő fauna is. És ha ez nem lenne elég: a méhek által előállított méz nemcsak táplálékként szolgál világszerte, hanem számos előnnyel is jár az egészségünkre és a bőrünkre nézve.

Mely okok vezetnek a méhek eltűnéséhez?

A svájci Szövetségi Technológiai Intézet (The Federal Institute of Technology of Switzerland) egy egészen újfajta elméletet is feltárt a nyilvánosság előtt a közelmúltban: szerintük a méheket a mobiltelefonok által előidézett elektromos hullámok zavarják és ez vezet a legtöbb problémához.

A kutatók elmélete azt taglalja, hogy a rovarok emiatt veszítik el az irányérzéküket és gyakran halálos veszélybe kerülnek.

A mobiltelefonok által kibocsátott elektromos hullámok jelenlétében a méhek tízszer hangosabban zümmögnek és ugyanezt a jelenséget tapasztaltuk akkor is, amikor veszélyhelyzetet érzékelnek

– magyarázta Daniel Favre biológus, aki kollégáival együtt összesen 83 kísérletet végzett ennek bizonyítására.

Hozzátette: ehhez fokozottan hozzájárul a növényvédő szerek használata, amely csak Kolumbiában például a méhek 34 százalékának pusztulásához vezetett.

Mi lehet a megoldás a problémára? Megoldási alternatívák már régóta léteznek, ám visszatérő problémát jelent azok végrehajtása a mezőgazdaságba és a termelésbe jól beépített, rögzült gyakorlatok miatt.

A legfrissebb kutatások most elsősorban három területre fókuszálva látják a gyógyírt a helyzet kezelésére.

Egyrészt nem csökkentenék, hanem betiltanák a toxikus peszticidek használatát. Másrészt támogatnák a teljesen természetes mezőgazdasági alternatívákat. Harmadrészt folyamatos kutatásokat sürgetnek a méhek egészségi állapotával és jólétével kapcsolatban, annak megőrzése érdekében.

A méhekkel kapcsolatos problémakör egy intő jel arra vonatkozóan, hogy sürgősen változtassuk meg az erőforrás-gazdálkodásunkat és a gondolkodásunkat

– hangsúlyozta Luciano Grisales, a kolumbiai Kereskedelmi Kamara képviselője. – Alapvető fontosságú a méhek és más beporzók védelmének és újratelepítésének stratégiai meghatározása, különben Kolumbia tíz éven belül búcsút mondhat nekik.

Ez viszont élelmiszer-katasztrófához és egészségügyi válsághoz vezetne.

Borítókép: illusztráció

Címkék#állat#méh
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!