Digitália

2023.08.21. 15:03

Akár szabad szemmel is látható lesz egy új üstökös

Előrejelzések szerint szeptemberben akár szabad szemmel is látható lehet az északi égbolton a váratlanul felbukkant és felfedezett C/2023 P1 (Nisimura) üstökös.

MTI

Forrás: Shutterstock

Fotó: Marko Aliaksandr

Az új üstököst egy 72 éves japán üstökös- és nóvafelfedező amatőr csillagász, Hideo Nisimura fedezte fel a Kakegava város melletti Gomjo nevű teaültetvényen levő észlelőhelyén 2023. augusztus 12-én  – írták a csillagaszat.hu hírportálon.

Mivel a felfedezésekori 11 magnitúdós látszó fényesség nagynak számít a mai kisebb távcsövek számára, ezért sok amatőr csillagász megfigyelte és megerősítette a felfedezést a Japán Nemzeti Obszervatórium bejelentése után.

A sok megfigyelés gyorsan lehetővé tette az égitest pályájának meghatározását, ami megerősítette, hogy egy korábban ismeretlen üstökösről van szó.

Az üstökös, amely a Naprendszerhez tartozik, tehát nem valahonnan a Naprendszer távoli vidékeiről érkezett a Nap közelébe, szeptember 18-án lesz napközelben. Ez azt jelenti, hogy a Merkúrnál is közelebb kerül a Naphoz, ami potenciálisan fényes üstököst jelenthet.

A cikk szerint az üstökösnek a kellően sötét, fényszennyezéstől mentes helyekről készített újabb, hosszú expozíciós képein már halvány csóvája is látszik. Gázkómája zöld színű, ami a kétatomos szénmolekulától ered.

Az üstökös látszó fényessége szeptemberi napközelsége idején elérheti a három magnitúdót, így akár szabad szemmel is megfigyelhető lenne, ha nem látszana nagyon kis szögtávolságra a Naptól. Az üstökös ekkor inkább a világosodó, pirkadati égen lesz megfigyelhető. A csillagászok szerint érdemesebb lesz egy héttel a napközelsége előtt, szeptember 10-e körül próbálkozni a megfigyelésével, amikor még halványabb, de könnyebben észlelhető lesz.

Az üstökös szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor 127,5 millió kilométer fogja elválasztani bolygónktól – írták a csillagaszat.hu portálon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!