2021.03.19. 12:30
A virológus elárulta, mikorra várható, hogy végleg eldobhatjuk a maszkot
A virológus szerint ha ilyen ütemben haladnak az oltások, májusban túl lehetünk a járványon.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Abban az esetben, ha március 22-én meghosszabbítják a szigorító korlátozásokat, akkor március utolsó napjaiban lehet a tetőzés, és várhatóan áprilisban csökkenő tendenciát mutat már a járványgörbe – mondta el a Metropolnak dr. Rusvai Miklós virológus.
Ha az előre tervezett ütemben folyik a vakcinaszállítás és az oltási program, akkor pedig májusban túl leszünk a járványon.Tehát ezt a nyarat úgy, mint az előző nyarat is, már maszk nélkül fogjuk tölteni.
Ennek az a záloga, hogy húsvétig szigorúan be kell tartani a korlátozásokat.
A jelenlegi mutánsok ellen hatékonyak a védőoltások
Az ismertebb mutánsok közül a brit a brazil és a dél-afrikai mutáns fontos. A többiek alváltozatok, úgy, mint a cseh, a nigériai, a kaliforniai és a többi– mondta a virológus.
Valamennyi eddig felismert változat ellen védenek a forgalomban lévő vakcinák,
azonban ha létrejönne egy olyan mutáns vírus, amely ellen hatástalanok a jelenlegi védőoltások, akkor egy új oltóanyagot sokkal rövidebb idő, akár három-négy hónap alatt ki lehetne fejleszteni – magyarázta a virológus.
Világszintű nyájimmunitásra van szükség
Rusvai Miklós elmondta, hogy a járványt globálisan kell megfékezni, hiszen amíg a fertőzésre fogékony emberek vannak különböző kontinenseken, addig a mutáció lehetősége is nagyon magas.
„Mindaddig, amíg világszinten el nem érjük a 70-80 százalékos védettségi szintet, addig az új és új mutánsok kialakulásának is megvan a lehetősége.
Ezek közül bármelyik lehet olyan, amely ellen nem véd a vakcina, amely egy új világjárványt is elindíthat” – tette hozzá. Lényegében ez a vírus egy figyelmeztetés az emberiség számára, hogy ne bízzuk el magunkat, hiszen a természet erősebb, mint az emberiség, és vigyáznunk kell, hogy a jövőben ne alakuljon ki újabb világjárvány.
Egyre több a vírusmutáns, a fiatalabb korosztály is komoly veszélyben van
A legbiztosabban mérhető adat a Covid-fertőzésben elhunytak átlagéletkora. Ez jellemzően lefele tolódik, ahogyan a fertőzés is a fiatalabbak között erőteljesebb. Ennek az egyik oka, hogy a 60 év fölöttiek többségét már beoltottuk, ők már immunisak. A másik ok, hogy a brit mutáns sajnos fertőzőképesebb és a betegség súlyosabb lefolyású – mondta a szakember, aki hozzátette: a vírusnak alapvetően az a célja, hogy megsokszorozza önmagát, méghozzá nagyon rövid idő alatt. Sokkal jobban alkalmazkodik a környezetéhez, jelen esetben a fiatalabbakhoz, akik nincsenek beoltva.
Bulvár-celeb
- Még mindig nem vitték el a főnyereményt! Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait
- Álomesküvő! Férjhez ment Magyarország legszebb lánya
- Hűha! Így készül a szombat estére Tóth Gabi
- Úgy tudta, hogy riói Jézus-szobor a legnagyobb a világon? Mutatunk egy még nagyobbat
- Ilyen lesz az új magyar pénz: bemutatták a kétszáz forintos érmét