Sport

2023.08.20. 21:10

Foghíjas csapattal küzdve álltak helyt a Kék Tigrisek

A sérülésektől tizedelt MOL Tatabánya KC az elődöntőben simább, a harmadik helyért vívott meccsen pedig mindössze egygólos vereséget szenvedett francia, illetve dán riválisa ellen.

Petrik József

Josip Pericnek egy percnyi játék sem jutott a tornán

Forrás: Facebook/tatabanyahandball.com

Férfi kézilabda, Horizon-kupa, elődöntő 

PAUC (francia)–MOL Tatabánya KC 34-29 (15-12) 

Villeneuve d’Ascq, 300 néző. 

Tatabánya: Székely – Rodríguez, Ancsin, Vajda, Peric, Győri, Ugalde. Csere: Juhász, Pergel, Vilovszki, Krancz, Eklemovics, Enomoto. Edző: Tombor Csaba. 


Mire útra kelt a tatabányai csapat a Lille melletti francia kisvárosba, kiderült, hogy a Kék Tigrisek vezetőedzőjének hat játékosát is nélkülöznie kell a francia szövetség által szervezett Horizon-kupán. Így ezen a tornán mindössze 14 játékos állt Tombor mester rendelkezésére. Ezek után ráadásként a PAUC elleni első összecsapás első percében Peric is meghúzódott, ezért nyolc hónap kihagyás után ismét Juhász vehette kezébe a Tatabánya karmesteri pálcáját. Ádám élt is a lehetőséggel, bátran és hatékonyan játszott. De ez elmondható Pergelről, valamint a jól védő Székely kapusról is. Sőt, a tatabányaiak helyzetének ismeretében bátran kijelenthető, hogy mindenki kitett magáért a francia élcsapat ellen. A PAUC-nál a legtöbb gondot az ellenfél válogatott kapusa okozta a tatabányaiak számára, aki némi túlzással, „kivédte a Kék Tigrisek szemét”, és ez a mérkőzés végeredménye szempontjából döntőnek bizonyult… 

Kontra Zsolt, a Mol Tatabánya KC technikai vezetője: – A francia válogatott játékosokkal megtűzdelt, új edzővel is erősödött PAUC ellen derekasan küzdött a társaság. Mindenki dicséretet érdemel, bár ha a ziccereinket kihasználjuk, még szorosabb is lehetett volna a végeredmény. 

A 3. helyért

Holstebro (dán)–MOL Tatabánya KC 26-25 (11-11) 

Villeneuve d’Ascq, 600 néző. 

 

A harmadik helyezést eldöntő találkozót hasonló összeállításban kezdte Tombor Csaba vezetőedző együttese, mint az előző meccsét. Mindössze annyi változás történt, hogy Bartucz váltotta a kapuban Székelyt, illetve a nyitányon megsérült Peric sem léphetett pályára. Ráadásul az első félidő hajrájában Eklemovicsot is elvesztette a Bányász, miután a játékos piros lapot kapott. A felforgatott összeállítású, kevés cserével bíró Tatabánya védekezésben elmaradt a megszokottól, miközben Bartucz kiváló teljesítményt nyújtott a kapuban. A bronzcsata küzdelmes találkozót hozott, sok játékmegszakítással. A dánok pedig a tempóról is „gondoskodtak”. Ennek ellenére az utolsó támadásban benne volt az egyenlítés esélye, de a ziccert elhibázták a Kék Tigrisek. Így a negyedik helyen végzett a Tatabánya. 

Kontra Zsolt: – A bronzmeccsnek és a tornának is sok pozitívuma volt. Jól jött a csapatépítés szempontjából, és még inkább ráhangolódtunk a nemzetközi tempóra. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!