Szélsőséges időjárás

2023.08.08. 12:36

Rétvári Bence: sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát az árvíztől

Szélsőséges időjárási helyzetben is sikerült megvédeni az emberek életét és vagyonát – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, méltatva a hétvégi viharkárok elleni védekezés gyorsaságát.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (k) a viharkárok elleni védekezésről a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2023. augusztus 8-án. Mellette György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára (j2), Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője (b2), Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes (b) és Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Az MTI beszámolója szerint Rétvári Bence a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondva a védekezésben résztvevőknek jelezte:

egy hétvége alatt egy havi csapadékmennyiség hullott le az ország nagy részén.

Az elmúlt évek fejlesztései, az árvízvédelmi beruházások, a gátak megerősítései és a katasztrófavédelem számára új felszerelések biztosítása nagy segítséget jelentettek abban, hogy meg tudták védeni az embereket – hangsúlyozta az államtitkár.

Rétvári Bence közölte: az állam felkészült a rendkívüli helyzetekre, a költségvetésben 2,6 milliárd forintos vis maior keret áll rendelkezésre, amelyre az önkormányzatok a káreseménytől számított hét napon belül tudják benyújtani az igényeket.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszámolt arról, hogy a katasztrófavédelemmel való folyamatos kapcsolattartás alapján sem a vármegyékben, sem a fővárosban nem állt elő olyan helyzet, hogy védelmi bizottsági ülést kelljen összehívni.

Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója ismertette: a katasztrófavédelemhez a viharos időjárás miatt 7595 bejelentés érkezett, ezek közül 5491 volt beavatkozást igénylő.

Hozzátette: a feladatokat a tömeges eseménykezelési protokoll szerint priorizálták, kedd reggel még 377 esemény felszámolása volt folyamatban jellemzően a fővárosban, de a nap végéig ezeket is elvégzik.

A káresetek közül 3021 Budapesten volt, ezt követi Pest vármegye 846 eseménnyel, de Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben is sok munkát adtak a viharok a katasztrófavédelemnek – sorolta. A károk elhárítása érdekében a viharok által kevésbé érintett területekről gépjárműveket vezényeltek át a főváros és Pest vármegye területére.

A munka jelentős részét fakidőlések, épületrongálódások és vízbetörések adták, hét vármegyében és a fővárosban 32 településen 271 épület károsodott. Ezek közül négy ingatlan lakhatatlanná vált, amelyekből 11 embert kellett kitelepíteni és ideiglenes elhelyezésükről gondoskodni rokonoknál, önkormányzati ingatlanokban – mondta.

A vihar miatt 77 426 fogyasztási helyen volt különböző mértékű áramkimaradás, ezeket az áramszolgáltatókkal közösen maradéktalanul felszámoltak - jelezte.

Góra Zoltán tájékoztatása szerint az események kezelésében 4243 ember vett részt 941 technikai eszközzel, ebből a hivatásos katasztrófavédelmi szervek 2373 emberrel és 567 technikai eszközzel dolgoztak. Rajtuk kívül önkormányzati tűzoltók, önkéntes tűzoltó egyesületek, önkéntes mentőszervezetek tagjai is részt vettek a munkában.

Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes kiemelte: a 112-es segélyhívóra a szokásos hívások mintegy kétszerese, 23 ezer segélyhívás érkezett, amelyek közül 12 ezer valós segélykérés volt.

A közterületen szolgálatot teljesítő rendőröknek főként kidőlt fáknál a forgalomirányításban és a megsérült autók tulajdonosainak felkeresésében, elárasztott aluljárók lezárásában, beszakadt csatornafedeleknél. valamint villamos felsővezetékek szakadásánál kellett dolgozni. Továbbá az áramkimaradással érintett helyekre is járőröket vezényeltek a biztonságérzet fenntartása érdekében – fűzte hozzá.

Vízügyi szakember homokzsákot pakol Murarátkánál, az áradó Mura partján 2023. augusztus 8-án
Fotó: Katona Tibor / Forrás: MTI

A Vas vármegyei Szakony vízátfolyás miatt péntek délutántól mintegy 24 órán keresztül el volt zárva, csak munkagépekkel lehetett megközelíteni, továbbá Sajógalgócon szintén vízátfolyás miatt hasonló időre le kellett zárni a településre vezető közutat, de földúton keresztül más irányból megközelíthető maradt – ismertette.

A legtöbb rendőri intézkedés Kuczik János tájékoztatása szerint szintén Budapesten, valamint Pest és Hajdú-Bihar vármegyékben volt, a Velencei-tavon pedig eltört evező miatt nádasba sodródó horgászt mentettek a vízirendőrök.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte: a Dráván és a Murán is sokat segítettek a védekezési munkákban az elmúlt évek fejlesztései és a korábbi tapasztalatok.

Közölte: mindkét folyón tartósak a tetőzések, és a szakemberek arra számítanak, hogy a tetőzés csütörtök éjjel fogja Drávaszabolcs után elhagyni Magyarországot. Azonban ezután több napig még magas vízállásra kell számítani mindkét folyón.

Emiatt 50 ezer homokzsákkal megerősítették a védvonalakat, a zsilipeket lezárták, és őrszolgálat figyeli folyókat – tette hozzá Láng István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában