Augusztus 20.

2023.08.20. 08:44

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: ordíthatják a háborút körülöttünk, nem vagyunk egyedül a békevágyunkkal

Akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson a budapesti Kossuth téren.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Szent István-napi állami ünnepségen tartott zászlófelvonáson és tisztavatáson a budapesti Kossuth téren 2023. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A miniszter az esküt tevő honvédtisztekhez szólva azt mondta: eddigi világunkat a határainktól nem messze dúló olyan háború forgatja fel, amelynek „könyörtelensége és pusztító ereje azt hittük, már a múlté”. 

Az ebben látott hadviselés és annak politikai és gazdasági következményei világossá tették, hogy új világrend van születőben, melynek végeredményét nem látjuk, de azt igen, hogy a konfliktus akár világméretű összecsapásba torkollhat

 – tette hozzá.

Katonai tiszteletadással felvonják Magyarország nemzeti lobogóját a Szent István-napi állami ünnepségen tartott zászlófelvonáson és tisztavatáson a budapesti Kossuth téren 2023. augusztus 20-án
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

 

A miniszter kiemelte: a magyar álláspont a saját történelmi tapasztalatunk alapján teljesen világos, az azonnali tűzszünet, és a béketárgyalások megkezdése a jó és helyes megoldás.

A katolikus egyház feje itt, ezen a téren, alig néhány hete Magyarország védőszentjéhez, Szűz Máriához imádkozott a békéért. Ferenc pápa szavai a szívünkbe vésték: akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal

– fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Emlékeztetett rá: a magyar kormány már jóval a háború kitörése előtt példátlan haderőfejlesztésbe fogott, abból a hosszútávú politikai realitásból kiindulva, hogy a békéhez erő kell. 

Ez a küldetésünk mára teljes korszakváltást jelent a magyar haderőben és a nemzeti ellenálló-képességünkben. NATO-szövetségi keretben új magyar haderő születik

 – fogalmazott.

Hozzátette: a politikai és katonai irányítóknak az a kötelességük, hogy felállítsanak egy modern, ütőképes, olyan elrettentő erővel rendelkező honvédséget, amely képes az ország biztonságát garantálni. 

De vezetni ezt a hadsereget önöknek kell

 – jegyezte meg.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Szent István-napi állami ünnepségen tartott zászlófelvonáson és tisztavatáson a budapesti Kossuth téren 2023. augusztus 20-án
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

 

Soha nem feledhetik, hogy eljöhet egy olyan idő, amikor csak önök és a testületük az, amely a végzet és népünk közé tud állni. Az ehhez szükséges technika meglesz. Azonban ezek a fegyverek csak annyira jelentenek erőt, amennyire bátor katonák kezelik ezeket

– mondta.

A tisztektől azt kérte, gondoljanak nagy tisztelettel Szent Istvánra mint elődjükre és példaképükre, hiszen Szent István király katona és hadvezér is volt, aki ugyan mélyen hívő keresztény volt, de harcosként a fegyverek erejében bízott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a tiszteknek új beosztásaikban a „jól vezetni” vastörvényei alapján kell döntéseket hozniuk, ez a „vastörvény” pedig tiszti esküjük, „amely kötelezi önöket, hogy előrébb helyezzék az ország, a honfitársaik és beosztottjaik érdekeit, mint a sajátjukat”.

Úgy vélte, parancsnoknak lenni „valójában olyan örök szolgálat, amely igénybe veszi a testet és lelket, önfeláldozást - gyakran önmegtagadást - kíván, és döntéseik az önökre bízott emberek életéről, ezen keresztül az ország sorsáról határoznak majd”. 

Tegyék ezt alázatos lélekkel, mert lehet olyan helyzet, amikor a parancsnok mellett egyedül a Jóisten marad

 - kérte.

Meggyőződésem, hogy aligha találni szebb hivatást, mint népünket, a magyar családokat és vagyonukat, az ezeréves keresztény magyar kultúrát akár életünk árán is megvédeni

– mondta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetét fejezte ki a honvédtiszteknek elhatározásukért, amiért „a kard útjára léptek”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában