2022.07.24. 09:42
Robbantások, aknatámadások: nem csitulnak a harcok Ukrajnában
151. napja tart a háború Ukrajnában.

Egy szakértő szerint döntő fázisba ért a háború
Resperger István ezredes szerint a háború további alakulása a lakosság hozzáállásától is függ - írja a Mandiner.
Döntő, felőrlő fázisban van az ukrajnai háború, melyben sok múlhat azon, hogy a lakosság mennyire támogatja a hadműveleteket. Elképzelhető, hogy hamarosan olyan helyzet áll elő, melyet Putyin jelentős győzelemként tud bemutatni.
Ugyanakkor akadnak arra utaló jelek is, hogy elhúzódó harcokra készülhetünk, a konfliktus „palesztinizálódhat" – egyebek mellett erről beszélt Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője a Portfolio Checklist szombati különkiadásában, mely a több mint 150 napja tartó ukrajnai háborúval foglalkozott.
Az ezredes a beszélgetés során rámutatott, „mind Putyin, mind Zelenszkij elkötelezettek a háború tekintetében, a haderők teszik a dolgukat, de sok függ a lakosságtól.
Ha ugyanis a lakosság támogatja a harci cselekményeket, akkor folytatódhat a felőrlő, hosszan elhúzódó háború – húzta alá Resperger.
Lavrov biztosította Egyiptomot az orosz gabonaexportról
Afrikai körútja első állomásán, Kairóban tárgyalt vasárnap az orosz külügyminiszter, hogy enyhítsen országa diplomáciai elszigeteltségén és megnyugtassa a partnereit, miután a héten megszületett a megállapodás az ukrán és orosz gabonaexport biztonságos folyosókon történő újraindításáról.
Megerősítettük, hogy az orosz gabonaexportőrök eleget tesznek minden kötelezettségüknek. - jelentette ki a Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel vasárnap tartott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón Lavrov, aki szombaton érkezett Kairóba.

Forrás: Mohamed Hoszam / MTI/EPA
Vlagyimir Putyin elnök ezt szintén hangsúlyozta az Abdel-Fattah Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott minapi telefonbeszélgetésében - tette hozzá Lavrov.
Egyiptom a világ egyik legnagyobb gabonaimportőre, tavaly gabonabeszállításainak 80 százaléka érkezett Oroszországból és Ukrajnából.
Üzent a rettegett csecsen vezér
A csecsenek vezére, Ramzan Kadirov szerint Európa arra akarja rákényszeríteni Oroszországot, hogy Donbasz védelme helyett térjen át egy teljes körű háborúra, mert az előnyös lenne Nyugat-Európának.
Európa nyilatkozatainak és katonai támogatásának egy célja van: arra kényszeríteni Oroszországot, hogy váltson át egy teljes körű háborúra a teljes fronton – mondta a csecsen vezér, majd hozzátette, hogy erre az ukrán népnek nincs szüksége.
Ramzan Kadirov arra buzdította az ukrán embereket, hogy "rúgják fenékbe" az országuk korrupt vezetőit, akik halálra uszítják az apákat, férjeket, testvéreket és fiúkat – írja az iz.ru.
Így bombázták Odessza kikötőjét az oroszok-videó
Oroszország szombaton egy katonai hajót lebombázott Odessza kikötőjében. A támadás 12 órával az után történt, hogy Moszkva aláírt egy megállapodást Ukrajnával, hogy a kikötőből exportálhatnak gabonát.
Oroszország azt állítja, hogy katonai célpontjaik voltak, egy ukrán hadihajó és hajóelhárító rakéták, amiket Amerika küldött - írja a The Guardian.
Orosz rakéták találtak el egy ukrán hajót Odesszában
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakharova elmondta, hogy
rakétákkal találtak el egy ukrán katonai hajót Odessza kikötőjében.
Ezzel kapcsolatban Ukrajna úgy nyilatkozott, hogy
rakétacsapás érte a kikötőt, ami fenyegeti azt a pénteki megállapodást, miszerint újra indul a gabona exportálása a Fekete-tengeren.
Ez enyhítené a globális élelmiszerhiányt - írja a The Guardian.
Zelenszkij: Moszkva nem tartja be az ígéreteit
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az, hogy Oroszország - alig 12 órával azután, hogy aláírták a megegyezést az ukrán gabonaexport engedélyezéséről - megtámadta az odesszai kikötőt, azt bizonyítja, hogy Moszkva nem tartja be az ígéreteit.
14 330 ember érkezett Ukrajnából szombaton
Magyarország területére 2022. július 23-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 7307 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 7023 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 300 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.
Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Az ukrajnai háború elől 2022. július 23-án 388 ember, köztük 186 gyermek érkezett Budapestre vonattal
Borítókép: SERGEY BOBOK / AFP
Ukrán válság
- Zelenszkij már az úgynevezett kritikus vállalatok dolgozóit is mozgósítani akarja
- Soha nem látott magasságokba emelkedett az ukrán korrupció mértéke Zelenszkij elnöksége alatt
- Zelenszkij csak a hatalmához ragaszkodik, az emberéletek nem számítanak
- Szijjártó Péter: Magyarországnál kevesen tettek többet az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért
- Kárpátalján egyre kilátástalanabb az élet (videó)