Bejelentés

2022.07.24. 23:00

Hivatalosan is megnevezte elnökjelöltjének Jair Bolsonarót a brazíliai Liberális Párt

Címkék#Bolsonaro

Az elnökjelöltek augusztus 16-án kezdhetnek kampányolni.

Hivatalosan is megnevezte elnökjelöltjének Jair Bolsonarót vasárnap tartott rendezvényén a brazíliai jobboldali Liberális Párt.

Az október 2-án tartandó elnökválasztáson Walter Souza Braga Netto tábornok, volt védelmi miniszter lesz az alelnökjelölt a versenybe szálló hivatalban lévő elnök mellett.

A jelöltségét hivatalosan bejelentő Rio de Janeiró-i rendezvényen Bolsonaro több ezer híve előtt azt hangoztatta, hogy az ország hadserege mellette áll. "Olyan hadseregről van szó, amely nem tűri a korrupciót, nem tűri a csalást, és átláthatóságot akar" - mondta. Közölte azt is, hogy újraválasztása esetén folytatja azt a jóléti programot, amelynek keretében az állam havi 600 real (42 ezer forint) készpénz-támogatást nyújt az alacsony jövedelmű embereknek.

Csütörtökön a Munkáspárt küldöttei hivatalosan a párt elnökjelöltjének választották meg Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil államfőt, aki így Bolsonaro kihívója lesz. Az elnökjelöltek augusztus 16-án kezdhetnek kampányolni.

A legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy jelenleg a választók körében Lula egyértelműen népszerűbb, mint Bolsonaro.

Tanácsadói szerint Bolsonarónak a kampány során a gazdasági és társadalmi kérdésekre kellene összpontosítani az újraválasztása érdekében, olyan témákra, mint például az üzemanyag árának csökkentése vagy a szociális segélyek emelése. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó egyik munkatársa úgy vélekedett, nem hoz majd szavazatokat az elnöknek az elektronikus választási rendszerrel, illetve a választási reformmal kapcsolatos "megszállottsága".

Bolsonaro kampánycsapata arra törekszik, hogy "lágyítsa" az államfő imázsát, és kevésbé temperamentumos, inkább nyugodtabb személyiségnek mutassa be. Ennek jegyében hirdették meg a már a vasárnapi pártrendezvényen is használt szlogent, amely szerint Bolsonaro a "nép kapitánya".
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában