hithű kiállás

2021.08.28. 13:00

Elismerően nyilatkoztak a Hungary Helps Programról

A közel-keleti és az afrikai üldözött keresztény közösség elismerését is kivívta a Hungary Helps Program – közölte a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára szombaton. A magyar modell adaptálására nemzetközi munkacsoport alakult.

Azbej Tristan telefonon nyilatkozva elmondta: a keresztény politizálás lehetőségeiről szóló hétvégi római találkozón pénteken pápai audencián is részt vett, ahol a Szentatyával folytatott beszélgetéséhez csatlakozott a szintén a helyszínen tartózkodó Efrém Ignác szír ortodox pátriárka.

A közel-keleti keresztény vezető méltatta a pápának a magyar kormány üldözött keresztények melletti kiállását.

Arról is beszélt, a magyar segítség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Szíriában és Irakban az Iszlám Állam, illetve más dzsihadisták által üldözött keresztények megmaradhassanak vagy visszatérhessenek a menekült létből – tette hozzá Azbej Tristan.

Hozzátette: a hétvégi politikusi találkozón Efrém Ignác mellett számos üldözött keresztény vezető – a Közel-Kelet mellett például az afrikai Kenyából – számolt be arról, hogy

a magyar kormány elsőként lépett a teljes mértékben magukra hagyott közel-keleti üldözött keresztények megsegítése érdekében.

Ráadásul nem csak menekült családoknak segítettek, hanem egész intézményeket, településeket építettek újjá – jelentette ki.

Ismertette: a pátriárka beszámolója szerint Szíriában kevesebb mint felére, Irakban pedig tizedére csökkent a keresztények lélekszáma az elmúlt egy évtizedben.

Azbej Tristan a keresztényüldözést korunk legnagyobb és legelhallgatottabb nemzetközi emberi jogi válságának nevezte, amely a világon több mint 340 millió keresztény hívőt érint.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a találkozón arról is szó esett: Lengyelország és Horvátország is követi a magyar példát, és az elmúlt időszakban közel-keleti üldözött keresztényeket támogató programokat indítottak, Horvátország például a konfliktuszónában élő fiatal keresztényeknek egyetemi ösztöndíjprogramot hirdetett.

Kitért arra: a fórumon részt vevő, a világ minden tájáról érkezett keresztény politikusok úgy vélték,

még több olyan programra van szükség, mint a magyar, és akkor megmaradhat a „kereszténység bölcsőjében” a kereszténység.

Ezért döntöttek egy nemzetközi munkacsoport indításáról a magyar modell adaptálására, az üldözött keresztények közvetlen humanitárius megsegítésére – fogalmazott.

A munkacsoport, amelyet Azbej Tristan vezet, már szombaton megkezdi munkáját.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a közösségi oldalán jelentette be, hogy népes magyar delegáció vesz részt Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével a keresztény politizálás lehetőségeiről szóló találkozón Rómában a hétvégén.

A találkozóra szerte a világból érkeztek katolikus törvényhozók, kormányzati szakemberek, civil szervezetek vezetői és jelentős közéleti szerepet vállaló egyházi vezetők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!