Ország-világ

2021.02.15. 06:13

Egyértelmű, hogy ki a főnök: Gyurcsány a baloldal vezéreként szónokolt

A Demokratikus Koalíció által vezetett baloldali ellenzéket hazafias demokratáknak, a kormányoldalt kaszárnyaszellemű diktatórikus erőnek nevezte Gyurcsány Ferenc az évértékelőjében. Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint Gyurcsány semmit nem változott, a hatalom megszerzéséért mindenre képes.

Fotós: Koszticsák Szilárd

Fotós: Koszticsák Szilárd

„Az elmúlt esztendőben a legjobb dolog, ami történt velünk, az az, hogy megszületett Orbán-rendszerének hazafias, európai, demokratikus ellenzéke” – fogalmazott a Demokratikus Koalíció elnöke szombati online évértékelőjén. A koronavírus-járványról Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy tavaly inkább a vírus állt győzelemre, és ez emberek védekeztek, de most abban reménykedünk és azon dolgoznak, hogy megforduljon a helyzet, és helyre tudják állítani szokásos, hétköznapi életünket.

Emlékeztetett: sokszor az ellenzék szemére vetik, hogy a vírushelyzetből is politikai vitákat csinál. „A politika a közös életünk intézése, és nincs nagyobb közügy, mint egy globális világjárvány” – jelentette ki. Ezért szerinte nagyon helyes, ha közéleti vita tárgya a járvány elleni kormányzati védekezés – írja a Magyar Nemzet.

„A magyar kormány szembetalálkozott a valósággal és a valóság vereséget mért a magyar kormányra” – összegezte véleményét Gyurcsány Ferenc.

A baloldali politikus szerint nem politikai kérdés, hogy hol gyártott vakcinát érdemes elfogadni. „Ez mindegy” – szögezte le. Arra kérte hallgatóit, hogy olyan vakcinával engedjék magukat beoltatni, amit az európai szakhatóság engedélyezett. „Lehet az az orosz vagy a kínai is, ha engedélyezték Európában” – nyomatékosította.

Arról is beszélt, hogy az egyetemi modellváltás kapcsán szellemi hatalomátvételi kísérlet zajlik a kormány részéről. Szerinte a mai magyar jobboldal szerint a politika alfája és ómegája a nemzeti közösség, de úgy látja, hogy ennél több és bonyolultabb a politika.

Gyurcsány bírálta a keresztény egyházakat, példaként a szigorú lengyel abortuszszabályozást és az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij bebörtönzését hozta fel példának.

Gyurcsány Ferenc szerint reményt is hordozott 2020, a legnagyobb remény Joe Biden győzelme volt az Egyesült Államokban. Szerinte Donald Trump bukásával a nacionalista, elitellenes, populista politikusok visszaszorulóban vannak.

„Orbán Viktor is lényegében talajt vesztett Európában” – fogalmazott. „Itthon még basáskodik […], de ma már csak bajkeverő Európában” – tette hozzá szokásos fordulatát a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc évértékelőjére reagálva Kocsis Máté azt írta: a Gyurcsány-koalíció teljhatalmú ura ismét egyértelművé tette, hogy ő a főnök a teljes baloldalon, mindenben az ő akarata érvényesül. Hozzátette:

Gyurcsány Ferenc számos dologban most sem mondott igazat.

Szerinte a DK vezére nem beszélt arról, ami igazán jellemezte pártjának és szövetségeseinek az elmúlt egyéves tevékenységét. A politikus kijelentette, hogy ismerjük már az embertelen stratégiájukat: az egészségügy összeomlásától, emberek megbetegedéséből és halálából remélnek politikai hasznot 2022-re.

Gyurcsány semmit nem változott, a hatalom megszerzéséért mindenre képes

– szögezte le.

Deák Dániel politikai elemző szerint a korábbi 2018-as beszédben felvázolt álom mára már valósággá vált, Gyurcsány Ferenc ma a baloldal vezetőjeként beszélhetett a hívei előtt. Az elemző szerint a 2008-es válságot félrekezelő Gyurcsány hiteltelenül bírálta a kormány mostani, pandémiával kapcsolatos intézkedéseit, hiszen az elmúlt egy évben a DK hátráltatta a leginkább a járvány elleni védekezést, ráadásul egyes oltóanyagok ellen is hergelték a közvéleményt. Deák szerint a DK elnöke zavaros beszédével önmaga paródiájává vált.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!