Illegális bevándorlás

2019.12.02. 14:20

Németh Szilárd: a 2015-öshöz hasonló a helyzet

Az elmúlt időszakban nőtt a tiltott határátlépések száma.

A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének hétfői ülése után a testület elnöke.

Németh Szilárd elmondta, az ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatási államtitkára számolt be a migrációs helyzetről.

A fideszes politikus, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kifejtette:

2018-ban egész évben 6506 embert fogtak el a határon, naponta átlagosan 17-et. A tavaszi-nyári időszakban próbálkoztak többen, télen kevesebben. Idén viszont már november végéig több mint 12,5 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en.

Az elmúlt két hónapban pedig megemelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma.

December elsején is 82 embert fogtak el a határon.

A három leginkább érintett megye: Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya.

„Minden eszközzel próbálkoznak: földön, föld alatt, vízen, kamionokon, vasúti kocsikon, kerítést átmászva, átvágva” – ismertette az államtitkár, megjegyezve:

a magyar rendőrök és katonák továbbra is magas színvonalon végzik munkájukat.

„A Helsinki Bizottság nagy erőkkel dolgozik, hogy ezeknek az embereknek jogi segítséget nyújtson” – emelte ki Németh Szilárd. Felhívta a figyelmet arra is, hogy

a strasbourgi bíróság világosan kimondta, a magyarországi tranzitzónák üzemeltetése biztonságos, ott nincs szó rabosításról.

A bevándorlásellenes kabinet ülésén a vajdasági magyarok képviselői is felszólaltak. Németh Szilárd közölte: ők is azt tapasztalják, hogy a 2015-öshöz hasonló a helyzet, „nagy a veszély, a lakosság fél”.

„Ráadásul mivel többségében fiatal férfiak próbálkoznak a határokon, a terrorveszélyhelyzet továbbra is fennáll”

- hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve:

az illegális migráció és a terrorizmus között egyértelmű a kapcsolat.

„A Vajdaságban azt várják a magyar kormánytól, hogy továbbra is tartsa fenn a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” – közölte. „A műszaki és jogi határzárat fenn kell tartani, átjárhatatlanná kell tenni a határt, hogy a migránsok ne induljanak el ebbe az irányba” – jelentette ki.

Németh Szilárd azt mondta, hogy Törökországban 3,6 millió a regisztrált menekültek száma, de ezen felül 1-3 millió között van a nem regisztráltak száma is. Több mint 450 ezer embert tartóztattak fel Törökország déli és keleti határain, ami 60 százalékkal több, mint 2018-ban egész évben. Az emberek többsége afgán és pakisztáni, a szírek csak a harmadik helyen vannak.

„A görög szigeteken is több tízezren tartózkodnak, őket folyamatosan hajóztatják a szárazföldre, jellemzően a Nyugat-Balkán irányába” – közölte a HM-államtitkár, hozzátéve:

a magyar kormány továbbra is azt képviseli, hogy a Nyugat-Balkán Európa és a magyar emberek biztonságának kulcsa.

„Magyarország azért az egyik legbiztonságosabb ország, mert a határzár stabil. Ezt és ezzel együtt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet továbbra is fenn kell tartani” – szögezte le Németh Szilárd.

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje 2018. október 11-én alakult meg. Németh Szilárd akkor arról számolt be, hogy a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők.

Menedékkérők próbáltak Romániából átszökni a magyar határon

Huszonkét afrikai és ázsiai menedékkérőt és román állampolgárságú segítőjüket tartóztatták fel a román hatóságok 700 méternyire a magyar határtól – közölte hétfőn a román határrendészet. A csoportot vasárnap este fedezték fel a határrendészek az illegális migráció megelőzését célzó járőrözésük során Nagypél (Pelu) térségében. Az előállított 19 felnőttet és négy tizenéves kiskorút a határrendészet varsándi székházába szállították. Kihallgatásuk során megállapították, hogy 18-an közülük etiópiai, bangladesi, afgán és iraki állampolgárok, akiket menedékkérőként vettek nyilvántartásba Romániában. Elmondták: a zöldhatáron keresztül akartak illegálisan Magyarországra szökni, hogy Nyugat-Európába jussanak. Ellenük tiltott határátlépésért kezdeményeztek eljárást. A csoportot egy 34 éves román állampolgár segítette, aki ellen embercsempészésért indult büntetőeljárás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!