Vérzéses láz

2018.05.08. 19:01

Ebolajárvány szedi áldozatait a Kongói Demokratikus Köztársaságban

Az afrikai ország északnyugati részén, Équateur tartományban már 17-en haltak bele a vérzéses lázzal járó betegségbe az egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint.

A tárca közölte, hogy 21 megbetegedésről és 17 halottról tájékoztatták május 3-án, hozzátéve, hogy „nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetről” van szó.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a mostani a kilencedik ebolajárvány 1976 és azóta, hogy a betegséget először észlelték. A vírus az ország keleti felében található Ebola folyóról kapta a nevét, ahol az első eseteket jegyezték fel.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban kevesebb mint egy éve ütötte fel a fejét legutóbb a kór, amelyben akkor nyolcan betegedtek meg, közülük négyen haltak bele.

A vírus hordozója nem ismert, a feltételezések szerint denevérek terjesztik. Az embert általában a fertőzött állattal való érintkezés útján betegíti meg, például fertőzött vadhús által.

Az ország hatalmas, és a távoli tájakon az ebolás eseteket általában viszonylag könnyen el tudják szigetelni a hatóságok.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-2015-ben Nyugat-Afrikában. A járvány által leginkább sújtott három országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek az Egészségügyi Világszervezet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!