Ajánló

2024.05.10. 10:52

Az évszázad csalását mutatja be a legújabb francia sorozat (videó)

Az évszázad csalása egy lebilincselő thriller határozott karakterekkel, erős történettel és mélyen személyes motivációkkal.

MW

Az évszázad csalása május 13-ától streamelhető

Forrás: themoviedb.com

A francia író-rendező, Xavier Giannoli 12 részes sorozata Fabrice Arfi 2018-ban megjelent könyvén alapul, amelyben bemutatta az évszázad csalásaként elhíresült ügyet, amely 2009-ben nemzetközi botrányt és több milliárd eurós kárt okozott Franciaországban – olvasható a Magyar Nemzet ajánlójában.

Az évszázad csalása főbb szereplői

Giannoli nagyjátékfilmes gyökerei erősen érződnek Az évszázad csalásán is, kezdve rögtön azzal, hogy az a Vincent Lindon játssza az egyik főszerepet, akivel a rendező már A jelenésben is együtt dolgozott. Karaktere a sorozatban Simon Weynachter, egy talpig becsületes kormánytisztviselő, aki a fehérgalléros bűnözésre, kiemelten az áfa- és adócsalások felderítésére specializálódott.

Megszállott munkatempója azonban menekülés is a saját élete elől:

Weynachter özvegy, egyetlen, 20 éves lánya pedig drogfüggő, ami rendkívül feszültté teszi viszonyukat.

A sorozat első része vele veszi kezdetét, ahogy már az ügy bírósági tárgyalását készítik elő 2017-ben. Az ő narrációjával bontakoznak ki az események onnantól, hogy 2008-ban egy napelemszállítmányt rutinszerűen ellenőrizve rábukkannak az első nyomokra. Mindenképp a sorozat javára kell írni, hogy a szövevényes áfa- és általában adórendszer-szabályzást megpróbálja a lehető legegyszerűbben és közérthetően megfogalmazni.

Weynachter karakterével szemben hárman állnak a történet másik felén: a tunéziai származású Fituos és Bouli, valamint a playboy Jérome Attias.

A trió 2008-ban szövetkezett azért, hogy pénzt játsszon ki az Európai Unió Overgreen nevű új szén-dioxid-kvótapiacáról, a legóvatosabb becslések szerint is legalább egymilliárd eurót keresve fedőcégek és offshore-számlák bonyolult hálózatának segítségével.

Az író-rendezőt, Gianollit saját bevallása szerint amellett, hogy az ábrázolt bűntény valóban megtörtént, az fogta meg, hogy a karakterek és társadalmi osztályok mennyire széles skálája jelenik meg a történetben. Mindemellett olyan elvontabb, morális kérdéseket is feszeget, mint az irigység és a Földünket fenyegető klímavészhelyzet.

Az évszázad csalása május 13-tól a Direct Now alkalmazásban bárhol és bármikor streamelhető, míg a hagyományos tévézés szerelmeseinek május 16-tól esténként a Direct One csatornán is követhető lesz. Fontos tudni, hogy a Direct Now alkalmazás a Direct One-előfizetőknek ingyenesen elérhető és letölthető.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

A sorozat előzetese itt tekinthető meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!