A csodás-különös török világ, ahova még útlevél nélkül is elutazhatunk

A repülőtérről a belváros felé buszozva kapkodtuk a fejünket jobbra-balra. Felhőkarcolókat, tülkölő autókat és festők ecsetjére kívánkozó mecseteket láttunk. Körülbelül 4000 van ezekből a 18 milliós Isztambulban. A város keleti és nyugati vége között 110 kilométer a távolság. Évente több ezer új ház épül, végeláthatatlan a növekedés, miként a látnivalók is. 

Ezek közül kihagyhatatlan az Aja Szofia. Ma múzeum a világ egyik legnagyobb és legszebb mecsetje, az egykori keresztény székesegyház. Ahogyan a látvány, úgy előtte a sorban állás is felejthetetlen marad. Éppen október 29-én érkeztünk, a Török Köztársaság kikiáltásának 99. évfordulóján. A megszokottnál is nagyobb volt a tömeg, bő másfél órát kanyarogtunk, de megérte. A lenyűgöző méretű Topkapi palota rengeteg érdekességgel vár. Mind a négy udvarának és a múzeumoknak a bejárása napokig tartana, nekünk az óráink meg voltak számlálva, így csak ízelítőre futotta mindenből. A nagyságrendről annyit, hogy 5000 állandó lakosára főztek nap mint nap az óriási konyhában, ahol másik 5000 adag étel is készült minden reggel, délben és este. 

Ezt még nem tudtuk, amikor a hosszas várakozás közben csapatunk fele elment gyorsebédért. Perecek simán és sajttal, nutellával, burek, cukorválogatás, minden nagyjából magyarországi árakon. Amikor visszaérkeztem, Kargili szomorúan csóválta a fejét. – Talán nem finomak? – kérdeztem. – Dehogynem. Nagyon is azok. Csak éppen két éve negyed ennyibe kerültek. Az átlagos infláció 170 százalék körüli volt, az élelmiszereknél még nagyobb. Egyre több a szegény, akinek nagyon meg kell gondolnia, mit vegyen, mit egyen.

Mi is gondolkodtunk, de azért jó néhány csábítással szembenéztünk. Nagy Bazár, váratlanul nagy csalódás. – Drága, sok a hamisítvány, török ember itt nem vesz semmit, csak a turista – mondta Kargili úr. Javasolta, mi ne vásároljunk, mert lesz jobb. Hittünk neki. Később különféle helyeken alkudtunk, vettünk édességet, táskát, ruhát, hűtőmágnest – és kék szemeket. A néphagyományok szerint megvédenek a szemmel verés, a rontás ellen. Így legyen! Fontos, hogy magunknak nem vehetünk, csakis ajándékba. Sokat hoztunk belőle, reméljük, nem lesz baj a családban, baráti körben. 

– Mindjárt baj lesz! – mondtuk megkönnyebbülve, amikor közelítettünk egy-egy pihenőhelyhez. Mondtuk, de helyesen leírva bay, ami urat jelent, és a teremtés koronáinak az eligazítást, hol lehet megkönnyebbülni. Gyakran játszottunk a szavakkal. – Van-tó – mutatta például a térképen ismerősvezetőnk. Próbáltuk kijavítani, hogy ott van egy tó, de nem hagyta magát. A tó neve Van, ez nálunk a legnagyobb. Ott van Van-tó, és van Van tartomány és van Van város is. Gyönyörű. Ha jöttök máskor is, meglátjátok, most a gyönyörű lovak földjére megyünk. Kanyonok, sziklatornyok, föld alatti, sziklákba vájt kápolnák a Göreme templomvölgyben, a Zelvét nevű barlangváros utcákkal, folyosókkal – ez Kappadókia.

Találkoztunk a barátságos Ismaillal, aki ma is abban a barlanglakásban él, ahol 65 éve született, 55 éves felesége a szomszédja volt. Ez az utolsó barlanglakás, a többiből elköltöztek a városokba. Utunkat folytatva különleges formájú képződmények meredtek az ég felé. Ezeket tündérkéményeknek nevezik, de támadhatnak akár obszcén gondolatok is, például a Szerelem Völgyében. Nem utolsósorban Kappadókia napfelkeltéihez tartozik a hőlégballonok felemelkedése. Fényképek és videók tucatjai készülnek erről, de persze azoknak igazi az élmény, akik szállnak fel és le.

– Kuss! – mintha ezt hallottuk volna a buszon fél­álomban a mikrofonból. Meglepődtünk, nem ilyennek ismertük eddig Kargilit. Fejrázását látva megnyugodtunk, és vártuk, most éppen mit tanulunk. – A kus törökül madár. Bocsánat, csak azért nyomtam meg a végét, hogy figyeljetek. Nagyon sok madár száll erre, és itt van előttünk a Galamb­völgy is. 

A bevezetőben egymás mellé került Allah és Isten. Nem mindenki tudja, hogy az iszlám vallás szerint is Jézus próféta, ahogyan később Mohamed, az utolsó. Szűz Máriát szentnek tartják. Ezt a házában tudtuk meg, Efezushoz és az Égei-tengerhez közel, a keresztény és muszlim kegyhelyen. Csodatévő, gyógyító vizet vittünk magunkkal a forrásból. Aki nem jut el a Koressos- hegyre, Kaposfüreden láthatja a pontos mását. 

Rácsodálkoztunk Pammukale, magyarul Pamutvár gyógyító erejű forrásaira is. Itt gyógyult meg II. Euménosz pergamoni király lánya. Az apa ennek örömére felépítette ide Hieropoliszt, a Szent Várost, fürdőkkel. Különleges látvány volt kora reggel, amikor éppen itt is tucatnyi hőlégballon szállt fel magasra. Többen megmártóztunk a vízben – jó, bokáig... – és reméltük, gyógyereje velünk marad hazafelé és utána is. 

Több tízezer tonna követ láttunk. Nyilván nem mindegy, hogy hol és milyeneket. Három helyszínt emelek ki: Efezosz, Pergamon és Trója. A több mint 2000 éve világszerte ismert és irigyelt városokból elgondolkodtató maradványok közelében többen behunyt szemmel hallgatták az ismerősvezetőt. Olyan világot idéztek fel a szavai, amikor 25 ezren nézték a színházi előadást Efezoszban. Pergamon hatalmas könyvtáránál csak az alexandriai és az athéni volt nagyobb. Trója: ott minden úgy történt, ahogyan Homérosz írta az Iliászban, vagy egészen másként. 

Vissza a jelenbe: egy hangulatos barlangmulatóban a török esten a hastáncosnő és a korlátlan italfogyasztás lehetősége bűvölte el a férfiakat. Az utóbbinál győzött az óvatosság – persze mihez képest, mondjuk viszonyítsunk egy legénybúcsúhoz –, így nem alakult ki korlátkan felháborodás a nők részéről. Azért a vége felé, a nagy össztáncban jól megérdemelt vastapsot is kaptunk a házigazdáktól, és bebizonyosodott, hogy magyar–török két jó barát. 

– A magyar nép nevében óvom a Rákóczi-emlékházat évtizedek óta – mondta a gondnok Rodostóban, és látszott az arcán, hogy komolyan gondolja. Az egyik feledhetetlen emlék marad a sok közül a Magyar utca, ahol 300 évvel ezelőtt a Rákóczi-szabadságharc után bujdosni kényszerülő magyarok élvezték a török vendégszeretetet hosszú éveken át. Visszakaptunk valamennyit a másfél évszázados vendéglátásból. 

Ne csak lássunk, vegyünk is! Ez volt az elképzelése nagy csapatunkból a nők döntő többségének és néhány férfinak. Az utazást gondosan szervezők ezt előre látták, így hát jártunk szőnyeggyárban, láttunk különleges bőrruhákat egy bemutatóval egybekötve, no meg a textil és a porcelán sem maradhatott el. Jobbára nézelődtünk, mert az 50 vagy 70 százalékos kedvezmény, plusz alkudozás utáni árak is csillagászatiak maradtak. Elraktároztuk magunkban: gyönyörűséges dolgok vannak Törökországban, és néhányan boldogan vették-vitték a kiválasztott szuper kabátot, -táskát, -szőnyeget. 

– Gyertek máskor is! – búcsúzott a reptéren az ismerősvezető. Mi is meghívtuk őt. Remélem, még járunk arra, vagy ő jön Tatabányára. Jó, legyen mindkettő!