Közélet

2016.09.14. 18:10

Nyílt napot tartott a Babapiskóta klub

A Ringató egy családi, művészeti nevelési program, amely hazánkban már jól ismert. Nem műsor, nem is előadás, hanem olyan foglalkozás, ahol a gyermekek és szüleik játékokon, dalokon és mondókákon keresztül szereznek közös élményt.

kemma.hu

A Ringató a komáromi Babapiskóta klub megtartotta első nyílt napját – írja a komarom.hu.

– A Ringató a Kodály-módszeren alapul. Gró Ilona volt a kifejlesztője. Fél órás perces zenés-játékos foglalkozást jelent, ahol a tiszta forrást vesszük alapul. Már négy éve tartok Ringatókat. Észak-Komáromban és a környező kis településeken kezdtem. Azt vettem észre, hogy azok a gyerekek, akik részt vesznek ezeken, könnyebben szoknak be az óvodába, fejlettebb a mozgásuk és a ritmusérzékük – mondta a foglalkozás vezetője, Süll Kinga.

Az anyukák manapság már nem énekelnek annyit gyermeküknek, mint korábban, pedig a népdalok vagy a feldolgozások nagy részét ismerik. A Ringatón előadott énekek nemcsak szórakoztatnak, de ritmusukkal, dallamukkal hozzájárulnak a kicsik egészséges fejlődéséhez. Emellett az anyukáknak is jó alkalom arra, hogy kimozduljanak otthonról és közösséget teremtsenek.

A Ringató foglalkozásokat hétfőnként 10 órától és szerdánként 9 óra 30-tól tartják.

Címkék#Komárom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!