Közélet

2014.08.29. 15:28

Zorall Sörolimpia: ahol sportot csináltak a bulizásból

Szakadó esőben indult, és szakadó esővel ért véget a VII. Zorall Sörolimpia, de miután egy idő után mindenki sportot csinált a víz(b)enjárásból, ez egy cseppet sem okozott gondot.

Szűr Annamária

Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy Tatabánya Alsóörsre költözött az augusztus 20-i hétvégén, s bár már-már történelmi a kapcsolat a Sörolimpia házigazda-zenekara és a megyeszékhely rock-fenegyerekei  között, azért mindenkit megnyugtatunk: máshonnan is szép számmal érkeztek a fesztiválra, ahol nem csak a zene, hanem a sport szerelmeseit is várták sok szeretettel, sörpaddal és még több zúzós, jóféle  muzsikával.

Mindenesetre, a pontosság kedvéért jegyezzük meg: ennyi alsóörsi Tatabánya-kiáltást legfeljebb a kézimeccseken hall az egyszeri krónikás.
Ahogy már említettük, a sport és a rockzene elkötelezett híveit is várták a Balatonhoz: délelőttönként bitang, vádliszaggató biciklitúrával várt mindenkit Szasza, vagyis Szendrey Zsolt, a Zorall énekese.

Azért a - minden bizonnyal csupán a fronthatások miatt - fáradt léleknek megdöbbentő élmény volt látni ahogy Szasza az esti koncert után másnap reggel laza eleganciával (és tüchtig Fradis bicósruhában) megérkezik a reggeli kávét még félkómásan szürcsölő, vagy még az esti buli sokadik afterpartyját nyomó társaság közé. Tegyük hozzá: valószínűleg ő maga is meglepődött egy pillanatra, amikor a még mindig pörgő keménymag elénekelte neki az éjszaka folyamán egy bizonyos ivós daloskönyvből tanult "jaj, de lassan iszik" kezdetű nótát.

A vállalkozó szelleműek kipróbálhatták a részeg-szemüveget is, hogy aztán más színben (méretben és dimenzióban) látva a világot megpróbáljanak végigmenni az akadálypályán.

Nap közben, ha az idő engedte, sokan választották a Balatont egy kis fürdőzése, bár egyes, meg nem erősített források szerint maga a tó is szemet vetett a fesztiválozókra, és amikor nem figyeltek oda, nemes egyszerűséggel rájuk vetette magát és összevizezte őket.
Nap közben a Pulzus Tehetségkutató finalistái bizonyíthattak, kora délután pedig kezdődtek a koncertek. Fellépett a Pulzus tavalyi győztese, a tatabányai Black Jack, de itt volt még a Rural Pitchfork, a What?, valamint a szintén tatabányai kötődésű Let''s see I''m bleeding is.

Az esti bulik közül a Paddy and the Rats és a Zorall koncertjeit mindenképp érdemes kiemelni. Az utóbbit nem csak azért, mert házigazdák voltak és többször is felléptek, hanem azért, mert a régebbi magyar slágereket olyan jól gyúrták össze a rock klasszikusaival, hogy még az is táncra perdült, aki
nem akart, és az is dalra fakadt, aki szentül állította: ő az adott dalszöveget nem ismeri, de ha ismerné is, akkor sem szeretné.
A Paddy and the Rats bebizonyította, hogy a rock tangóharmonikával és hegedűvel is üt, méghozzá nem is kicsit, pláne, ha ír kocsmazenével fűszerezik.

Két tatabányai zenekar is megmérette magát a Pulzus Tehetségkutatón: a G. Block 23 különdíjat, az Üstökös Rock Blues Band harmadik helyet szerzett.
- Harmadik alkalommal rendeztük meg a Pulzus tehetségkutatót és második alkalommal tettük a Zorall Sörolimpia programjai közé. Az idei mezőny különösen erős volt és tatabányai születésű révén nagy örömmel töltött el, hogy két zenekar is jelentkezett a szülővárosomból - mondta el a főszervező-zsűritag Boltsek Andrea, akinek külön öröm volt, hogy díjazásban is részesültek egykori földijei.
- Mind a G.Block 23, mind az Üstökös Rock Blues Band egy viszonylag fiatal formáció, legalábbis abban a felállásban, ahogy most a színpadon láttuk őket, de a tagok már tapasztalt zenészek, néhányat közülük régóta ismerek, és láttam már őket más formációban is. Az idén nagyon nehéz helyzetben volt a zsűri - utalt az erős mezőnyre a főszervező.

Kiemelte azt is, hogy bár a pontozásban adottak voltak a paraméterek (hangszeres tudás, pontosság, kreativitás, gördülékeny előadás, szubjektív összbenyomás), szívesen hallgatta volna még a tatabányai srácokat.
- Talán ez a legfontosabb tényező, amikor az emberek, akiknek zenélsz, élvezik a produkciót, és ők is ugyanúgy át tudják érezni a zenét, amit játszol. Ha lehetőségem lesz, nem fogom kihagyni egyik zenekar koncertjét sem. Gratulálok nekik és jövőre ismét találkozunk a Zorall Sörolimpián! - búcsúzott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!