Közélet

2012.05.18. 07:35

Még a fogda ajtaja is kitárult

Kitárult a Tatabányai Rendőrkapitányság kapuja, hogy a diákok megismerhessék a rendőri munkát.

Petrik J.

Csütörtökön, a reggeli órákban mintegy százhúsz nyolcadikos diák toporgott a városi rendőrkapitányság bejárata előtt bebocsátásra várva. A megyeszékhelyen immáron tizennegyedik éve megrendezik az úgynevezett Nyitott kapuk rendezvénysorozatot, amelynek keretében az iskolások megismerkedhetnek az úgynevezett nagyszolgáltatók tevékenységével, a civil szervezetekkel, az önkormányzati munkával, vagy éppen, mint esetünkben, a rendőri munkával, a rendőrség működésével, a rendőrré válás mérföldköveivel.

Az érdeklődő fiatalok a Jókai, a Dózsa, az Éltes és a Széchenyi-iskolából érkeztek. Őket dr. Forrai Zsolt alezredes, kapitányságvezető fogadta, és tájékoztatta a látnivalókról, illetve ismertette meg a vendégekkel a bázison belüli közlekedés szabályait.

Bálint Gabriella alezredes, hivatalvezetőtől megtudtuk, hogy a diáklátogatók forgószínpadszerűen nézhetnek körül a létesítményben. A fiataloknak megmutatták a Nyitott kapuk keretében a rendőrök edzőtermét, a lőteret. A programon résztvevők megismerhették a bűnügyi technikus munkáját. Láthattak bűnelkövetésnél használt tárgyakat, a bőrükön tapasztalhatták az ujjlenyomat-vétellel járó „macerát”...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!