Közélet

2011.10.10. 06:47

Koncz Gáborral ünnepelték az évfordulót

Várossá válásának nyolcadik évfordulóját ünnepelte Bábolna hétvégén. A város kitüntető oklevelét Bálint Tivadarné nyugdíjas pedagógus kapta.

Hajnal D.

Nyolc évvel ezelőtt kapta meg Bábolna a városi rangot, az évfordulóra azóta minden évben nagyszabású ünnepséget szerveznek. Szombaton a nemrégiben megújult Szabadidőközpontba várták a jubileumi esemény iránt érdeklődő lakosokat, ahol dr. Horváth Klára polgármester a várossá avatás jelentőségéről beszélt.


 
– Városunk utcáit, tereit, a települést elődeink a jövőbe vetett hitük szerint építették, fejlesztették, nem a haszonért, hanem mert szépségre és a jövendőre gondoltak. Ezen az úton járunk mi is. Feladatunk, hogy ezt az örökséget méltó módon megőrizzük a jövő nemzedékeinek boldogulása érdekében, hogy unokáink is elmondhassák, jó Bábolnán élni – mondta beszédében a polgármester, aki egyben megköszönte a település pezsgő életét építő és gyarapító civil szervezetek munkáját. A képviselő-testület döntése értelmében ez alkalommal adták át a város kitüntető oklevelét, amit ezúttal a 85 esztendős Bálint Tivadarné vehetett át 42 évig tartó elhivatott pedagógusi pályája elismeréseként.

A gála folytatásában Koncz Gábor színművész szórakoztatta a nagyérdeműt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!