Hírek

2006.07.15. 07:02

Az olajról vitáznak a nagyhatalmak

A szentpétervári csúcs húsbavágó kérdése az energiahordozók ára

Farkas Károly

Tony Blair brit miniszterelnök öt taggal kibővítené a gazdaságilag legfejlettebb országok elitklubját. A G8-ak így G13-akká alakulnának, ha a javaslat értelmében fölvennék a tagok közé Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és Mexikót. „A szervezet így jobban lefedné a valós gazdasági helyzetet és elősegítené a világkereskedelem fejlődését” – nyilatkozta a politikus egy brit napilapnak.

Tony Blair az elképzelését várhatóan ma délután terjeszti a tagországok elé a Szentpéterváron kezdődő csúcstalálkozón. Habár a bővítés fontos téma, az első ízben Oroszország által szervezett csúcs húsbavágó kérdése az energiahordozók árának elfogadható kereteken belül tartása lesz. A kérdés különösen fontos most, hogy mind a kőolaj, mind a földgáz ára meredeken emelkedett a közelmúlt eseményei miatt, valamint, hogy az év elején kisebb gázválságot okozott az Ukraja és Oroszország között a gáz árával kapcsolatos viszály.

Ennek kapcsán Vlagyimir Putyin elnök már jó előre bejelentette, hogy Oroszország belügyei nem tartoznak a G8-ak hatáskörébe. Ezzel az orosz elnök a demokratikus ellenzéknek is üzent, akik azt várták a csúcstalálkozótól, hogy a világ vezetői, elsősorban George Bush amerikai elnök felveti orosz kollégájának a szabadságjogok igencsak kényes kérdését.

Hasonló szándékkal már csütörtökön és pénteken több száz antiglobalista tüntető érkezett Szentpétervárra. Az orosz hatóságok egy lebontásra ítélt futballstadiont utaltak ki a mintegy 600 antiglobalistának. Ott sátorozhatnak, vitatkozhatnak a világkapitalizmus veszélyeiről és az oroszországi demokrácia sanyarú állapotáról. Már aki megérkezett, mert az orosz rendőrség bizony le-leszedi a vonatokról a valamiért neki nem tetsző aktivistákat.

Ezek is érdekelhetik