2006.03.10. 15:04
Nagy-Britannia titokban uránt adott Izraelnek
A hatvanas években Nagy-Britannia titokban nagy mennyiségű uránt és nehézvizet szállított Izraelnek, a zsidó állam így kezdhette meg atomfegyver fejlesztési programját.
A brit BBC közszolgálati televízió Newsnight című műsorában nyilatkozók szerint az üzletről még az akkori brit miniszterelnök, Harold Wilson sem tudott.
A műsorban megszólalt Mordeháj Vanunu, a dimónai nukleáris üzem volt alkalmazottja is, aki – miután a 80-as években a Sunday Times című brit lapnak részleteket árult el az izraeli atomprogramról – 18 évet töltött börtönben. Az izraeli szakember szerint a brit nyersanyagszállítmányok egyik eleméből – a lítium 6-osból – arra következtet, hogy Izrael hidrogénbomba gyártásához kezdett hozzá.
Izrael nem írta alá az atomsorompó egyezményt így nem sértette a nemzetközi jogot. Nagy-Britannia azonban igen, mivel a britek által ratifikált egyezmény tiltja a nukleáris fegyvergyártáshoz szükséges technológia és nyersanyagok kereskedelmét.