2006.01.03. 00:00
Gyermekei előtt késelték halálra
Letartóztatta a rendőrség azt a fiatalembert, akit egy négygyermekes anya megölésével gyanúsítanak – tájékoztatta lapunkat Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A 18 éves fiatalember a nyomozók szerint még szombaton végzett áldozatával Derecskén.
A rendőrökhöz még aznap reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy 29 éves, négy gyermekét egyedül nevelő asszony gyilkosság áldozata lett. Halálát szakvélemények szerint több késszúrás okozta. A rendőrség rövid időn belül elfogta a brutális tett feltételezett elkövetőjét, aki azonban tagadta a nyomozóknak, hogy ő ölte volna meg az asszonyt. Erre hivatkozva Vezendi nem árulta el, hogy milyen bizonyítékokkal tudják igazolni a nyomozók a fiatalember bűnösségét. A 18 éves feltételezett elkövető ellen emberölés miatt indítottak eljárást.
Annyit megtudtunk, hogy a nő tizenegy, kilenc-, hat- illetve négyéves gyermekei otthon voltak a bűncselekmény idején, ám nekik szerencsére nem esett bántódásuk. Sajtóértesülések szerint a kicsik végignézték, ahogy a tettes elvágja anyjuk torkát. A gyermekek a rendőrség tájékoztatása szerint rokonokhoz kerültek.