Hírek

2005.09.06. 00:00

A közgyógyítás székhelye

Megszépült az utca az elmúlt húsz évben, mégsem elégedettek a lakók. Ki a járdára, ki a közvilágításra panaszkodik. A hatalmas forgalom nem zavarja a helyieket. Már megszokták.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="310"] 1951-ben épült fel a Kékgolyó utcában az Országos Onkológai Intézet. A kórház hét kutató és tíz klinikai osztályán ötszázezer járó és 15 ezer új fekvő beteget látnak el évente.
[/caption]– Én már ötvenhat éve itt lakom a környéken, de nem tűnt fel, hogy sokat változott volna – próbálja visszaidézni a régmúltat Pós Vilma. – Az utca végén, a Magyar jakobinusok terén szembeötlőbb az idő múlása. Ott egykor hentes, zöldséges, patika volt, minden egy helyen. Ideális volt az itt élőknek. A rendszerváltozáskor minden eltűnt, egy sem maradt meg közülük. Ide, a Kékgolyóba sose jártam vásárolni. Régen sem volt hová, és most sincs – mondja a hetven év körüli hölgy, de közben már a Moszkva tér felé veszi az irányt. Ott van a legközelebbi piac. A Kékgolyó utca valóban nem az efféle igényeket szolgálja ki. Elsősorban a gyógyításról szól. 1951-től az Országos Onkológiai Intézet uralja a terület jelentős részét. A hozzá kapcsolódó modern és jobb időket is megélt épületekkel, és a betegeknek szóló üzletekkel. A kórházba igyekvők autói töltik meg zsúfolásig az utca mindkét oldalát, az itt élők csak a Kékgolyó felső részén találnak várakozóhelyet járműveiknek. Nagy a forgalom, gyakran kapcsolnak be a riasztók az elsuhanó autók lendületétől. Van azonban olyan lakó, akit még ez sem zavar. Szeret itt élni. – Azóta itt lakom, mióta megláttam a napvilágot – meséli kutyasétáltatás közben Rigó Jánosné. – Változás? Több a fa, szebb a járda. Nincs kosz, tele van az utca szemetesekkel. Ami változatlan, hogy nyugalom van. Engem nem idegesítenek az autók, már megszoktam. Úgy harminc évvel ezelőtt, amikor még mindkét irányban lehetett haladni, sokkal elviselhetetlenebb volt a zaj. Tényleg nem tudnék rosszat mondani. Esetleg csak a közvilágításra. A fák olyan nagyra nőttek már az utcában, hogy eltakarják a lámpákat. Ezért sokszor kell a sötétben botorkálnunk – mondja búcsúzóul, mert az apró tacskó már egy másik fát szemelt ki magának. És most ő az úr.

A zöldségeshez betérő vásárlók másra panaszkodnak. Egy bajuszos öregúr szerint a kábeltársaságok elrondították az utcaképet. – Menjen végig az Istenhegyi úti elágazásig! A három cég más-más részen túrta fel az új díszburkolatot a járdán. Kerülgetheti a hepehupákat, aki arra jár – kapja fel a csomagjait mérgesen, és továbbáll. Pedig szép az új járda. Parkoló autókat sem kell kerülgetni, zöld színű oszlopok akadályozzák a sofőröket, hogy itt várakozzanak. A Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközösség területe előtt különösen rendezett minden. Négy évvel ezelőtt néhány utcabeli tiltakozása ellenére építették a mutatós templomot. Garázsok álltak a helyén, de a lakók mégsem azokat féltették. Az engedély nélküli gyertya- és virágárusoktól, ingatlanjaik értékcsökkenésétől tartottak. Nem akartak egy temetkezési hely közelében nyugovóra térni. Végül a templom felépült, a kéretlen zsibvásár azonban elmaradt. A területet viszont, ahol az épület áll, kovácsolt vas kerítéssel vették körbe. Ami kissé szokatlan egy templomkert esetében. – Egyáltalán nem különös – cáfol meg a zöldséges –, sok a lopás errefelé, még többen próbálják meghúzni magukat a kapualjakban. A templom kiváló terep lett volna számukra, így azonban ezt megelőzték.

Az utca túlsó végéhez érve egy, a lakosok által nem említett, mégis jelentős gondra hívják fel a figyelmet a Böszörményi útra kikanyarodni kívánó autósok. – Hogy mi a baj ezzel? Próbálja meg, nem kis akrobatikus mutatványt igényel – veti oda egy fehér skodás férfi. Igaza van, ügyesség és türelem kell hozzá.

Vendéglőre emlékeztet a sarkon látható kék gömb

A Kékgolyó utca igen rég, a papírok szerint 1858 óta viseli ezt a nevet. Igaz, 1879-ig németül Blaue Kugel Gasse-nak nevezték. Jelének szülőanyja az egykor a Városmajor és a Kék Golyó utca sarkán állt fogadó volt, amelyet 1959-ben bontottak le. A névadó kék színű gömb ennek falába volt befalazva. Amikor a vendéglőt lebontották, falaiban 1748-ból származó téglákra bukkantak. Azaz könnyen elképzelhető, hogy a hegy oldalában futó utcácska a 18. század közepe óta viseli ezt a sajátos nevet.

Címkék#Mi utcánk

Ezek is érdekelhetik