Hírek

2005.04.02. 00:00

Illik, nem illik, de ami sokk, az sok

Parcsami Gábor

HAT–HÉT éves lehettem, amikor édesanyám kezembe nyomta az Illik, nem illik című illemkönyvet. „Ez iránytű az élethez, olvasgasd!” – mondta. Belelapoztam, majd olvasatlanul félretettem. Évek múlva vettem csak elő, amikor már tánciskolába jártam.
A KÖNYVBŐL választ kaptam nem csak arra, hogyan és mikor illik lekérni a hölgyet, de arra is, hogyan kell udvariasan elhárítanom, ha nem akarom, hogy táncpartneremet tőlem kérjék el egy keringőre.
NÉHÁNY ÉVE, amikor a fiam se szó, se beszéd felállt az ünnepi ebédtől, és bevonult a szobájába, a kezébe nyomtam Illik, nem illikemet. Ugyanazt mondtam neki, mint egykor énnekem édesanyám.
MIÉRT jutott mindez eszembe? A minap a 15-ös buszon utaztam. A zsúfolt járműre felszállt egy nyolc–tíz év körüli fiú a nagymamájával. Természetesen, ahogy azt még gyermekkoromban megtanultam, felpattantam, hogy átadjam a helyem. A nagymama mosolyogva megköszönte, az unoka meg a világ legtermészetesebb módján leült.
ILLIK, NEM ILLIK, nem bírtam megállni szó nélkül. Kéretlen szavaimra a nagymama zavarba jött, s csak ennyit mondott: „Tudja, fáradt a gyerek, egész nap az iskolában volt.”

Ezek is érdekelhetik