2005.04.04. 08:24
Az idén alig romlik a magyar forint
A GKI Gazdaságkutató Rt. az Erste Bank együttműködésével elkészítette előrejelzéseit 2005-re. E szerint a pénzromlás, vagyis az áruk és a szolgáltatások árának emelkedése 4 százalék alatt marad. A keresetek nettóban – vagyis a zsebünkben is érezhetően – átlagosan 4,5 százalékkal emelkednek. Az előrejelzések szerint egy euró 246 forintot fog érni az év folyamán, vagyis a forint további erősödésére nem lehet már az idén számítani.
Ám az, hogy a magyar deviza továbbra is igen erős marad, jó hír azoknak a kölcsönfelvevőknek, akik lakást vagy kocsit euróban vagy svájci frankban vásároltak, hisz részleteik összege az idén nem fog emelkedni. A jegybanki alapkamat, amely március végén csökkent 7,75 százalékra, figyelembe véve az infláció rendkívül kedvező alakulását és a forint értékállandóságát, az év folyamán további kamatcsökkentést tesz lehetővé. Márpedig, ha az alapkamat tovább esik, az kedvezően hat majd a kölcsönök kamataira mind a forint-, mind a devizahitelek esetében.
A GKI szerint a gazdasági növekedés 3,8 százalékos lesz, ami a lakossági fogyasztásra is kedvezően hat. Különösen az építési-szerelési tevékenység élénkül meg, amely 9 százalékkal magasabb lesz.