Vitéz

2024.05.26. 11:25

Az esztergomi terminátor, aki 50 évesen is aktívan rögbizik

Az Esztergomi Vitézek rögbicsapata a közelmúltban már a 17-ik magyar bajnoki címét szerezte meg, ezzel továbbra is rekordszámú elsőséggel rendelkeznek hazai viszonylatban. Ahogyan rekorder a csapat játékosa is, ugyanis Heckel Zoltán az összes bajnoki címnél jelen volt, méghozzá játékosként.

Túri Csaba

Heckel Zoltán (jobbra) és Stiglmayer Márk csapatkapitány a bajnoki trófeával

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hauszknecht Dániel

Nem túl gyakori az élsportban, hogy valaki még 50 évesen is aktív legyen. Persze vannak olyan sportágak, ahol gyakori jelenség még ennél idősebb korban is akár a profi státusz fenntartása, mint például a darts, vagy a biliárd, hogy csak kettőt említsünk hirtelen. Ezeknél a sportágaknál azonban nem létszükséglet a megfelelő kondíció (persze nem árt, ha van), annyira egészen biztosan nem, mint egy kontaktsportnál. Márpedig a rögbi az utóbbi kategóriába tartozik, ahhoz, hogy valaki aktívan tudja űzni, elengedhetetlen a megfelelő fizikai állapot. Ezért is nagy szó, ha valaki életének a „B-oldalán” aktívan, hovatovább eredményesen rögbizik. Márpedig Heckel Zoltán, az Esztergomi Vitézek játékosa pontosan ebbe a kategóriába tartozik. 

Heckel Zoltán a Vitézek összes bajnoki címénél jelen volt játékosként
Heckel Zoltán a Vitézek összes bajnoki címénél jelen volt játékosként
Fotó: Esztergomi Vitézek

A veterán játékossal a legújabb bajnoki cím után nyílt lehetőségünk beszélni. Felidézte az emlékeiben az 1999-es első bajnoki címet, ami értelemszerűen eufórikus élményt nyújtott, ahogyan az azóta megnyert többi aranyérem is. A rengeteg hazai siker mellett megfordult külföldön is: játszott az angol nemzeti ligában, de Abu-Dzabiban az arab szuperligában is megfordult. Elmondása szerint azonban egyik sem ér fel az esztergomi csapatnál töltött évekhez, ahol egy fantasztikus közösséget alkot az egész brigád, ami már inkább hasonlítható családi kötelékhez.

Az Esztergomi Vitézek sikereinek titka

Heckel Zoltán 14 éves kora óta űzi a sportágat, ami egy gyors számolás után azt jelenti, hogy 36 éve fáradhatatlanul edz és utazik a meccsekre. Arra a kérdésre, hogy még meddig tervezi a játékot, azt felelte, ameddig bírja fizikálisan. „Az öregedés azért mindenkit elér, ez a természet rendje. Egy titka van, hogy folyamatosan edzeni kell. Ha heteket, hónapokat kihagy az ember, akkor nagyon nehéz visszatérni. Ha abbahagynám fél, vagy egy évre, akkor biztosan nem tudnék visszatérni. Erre a szintre semmiképpen” – fogalmazott. Bár szinte minden évben eldönti, hogy az aktuális szezon végén visszavonul, a döntők olyan újabb élményeket adnak neki, hogy képtelen kiszállni. Ezzel most sincs másképpen, a Budapest Exiles elleni döntő után elárulta, hogy a következő szezonban még szeretne pályára lépni.

A fáradhatatlan esztergomi harcos
A fáradhatatlan esztergomi harcos
Fotó: Hauszknecht Dániel

A jelenlegi együttesben már sokan vannak fiatalok, hogy mást ne említsünk, az edző jelenleg a 24 esztendős Sőlősi Darius. Heckel Zoltán hosszú pályafutása során több generációval is játszott együtt, a jelenlegi fiatalabb társasággal is megtalálja a közös kapcsolódást. „Óriási lehetőség van ebben a csapatban, ha együtt maradnak. De miért ne maradnának együtt? Ez a jövőben is egy bajnokesélyes csapat lesz. A többség már a fiatal generáció tagja, nagyon értik és érzik egymást a játékosok. Nagyon jó barátok, együtt járnak a csapaton kívül mulatni. Ebben rejlik a rögbi ereje, a közösségben" - árulta el az esztergomi csodaszer receptjét a rekordbajnok játékos.

Hogy mit hoz a jövő Esztergomban, azt jósgömb híján nem lehet tudni, de a jelen, illetve az a mentális erő, amit elő tudtak húzni a legutóbbi fináléban, egy fényes jövő képét vetíti előre. Ameddig pedig olyan játékosok is a keretet alkotják, mint Heckel Zoltán, a fiatal sportolóknak lesz kire felnézniük, hogy legalább feleannyira sikeresek és fáradhatatlanok legyenek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában