Aranygárda

2024.05.19. 11:11

Őrület! Elképesztő dráma végén lett bajnok Esztergom rögbicsapata

Az Esztergomi Vitézek rögbicsapata elképesztő izgalmak végén, teljesen vert helyzetből felállva, büntetőrúgásokkal védte meg bajnoki címét a Budapest Exiles elleni fináléban, és ült fel 17-ik alkalommal a sportág hazai trónjára.

Túri Csaba

Elképesztő izgalmak közepette védte meg bajnoki címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata

Forrás: 24 Óra

Fotó: Túri Csaba

Megszokott jelenet a fővárosban egy-egy nagyobb sportesemény napján, hogy különböző mezekbe öltözött szurkolók lepik el a tömegközlekedési eszközöket. Ez általában a magyar válogatott, vagy valamelyik budapesti klub találkozóin kifejezetten hangsúlyos, de arra nem számítottam, hogy a metrón rögbimezes emberekkel együtt utazok majd a Budapest Exiles-Esztergomi Vitézek összecsapásának a helyszínére. Pedig így volt. A száműzöttek felsőjét viselő házaspár képe a kettes metrón már árulkodó jel volt, hogy valami nagy dolog van készülőben. 

Óriási csata folyt a pályán
Óriási csata folyt a pályán
Fotó: Hauszknecht Dániel

A Budapest Rugby Center a Kincsem Park területén található, a pályát több oldalról is meg lehet közelíteni, mi azonban az istállók között, a semmi máshoz nem hasonlítható jellegzetes lószag felhőjében baktattunk célunk felé. Miközben a szomszédos pályán ügetőverseny zajlott, a lelátó szépen lassan megtelt a mi mérkőzésünkre. Fiatalok, idősek, külföldiek, családok, a társadalom minden része képviseltette magát a jeles eseményen. Az ország különböző pontjain működő rögbiklubok is eljöttek, megerősítve a tényt, hogy a sportágon belül nagy a közösségi összetartozás, rivalizálás csak a megfelelő mértékig tapasztalható, az is kizárólag a zöld gyepen. A finálé előtt Sőlősi Darius, a Vitézek játékos-edzője és csapatkapitánya nyilatkozot a Kemma.hu-nak, ide kattintva elérhető a cikk.

A magyar rögbisport ünnepe

A sportág hazai szövetsége láthatóan megadta a módját a nagy napnak: a csapatok saját zászlójuk mögött, egyes sorban vonultak be a pálya közepére, a lelátó éljenzése közepette. Nem volt vitás: ez a nap a hazai rögbisport ünnepe. A himnusz eléneklése után pedig eljött a várva várt pillanat: egymásnak feszültek a csapatok, hogy eldöntsék, ki lesz 2024-ben Magyarország bajnoka. 

Az első játékrészben főleg az alapszakaszt megnyerő Exiles akarata érvényesült, folyamatosan a Vitézek térfelén zajlott a játék. Sokáig nem láthatott pontokat a népes közönség, amikor a félidő derekán, sokadik nekifutásra célt értek el a fővárosiak. A nehéz szögből elvégzett jutalomrúgás azonban kimaradt, így öt pontos előnnyel folytatták a csapatok.

A lelátó egy pillanatra sem szunnyadt, folyamatosan zengtek a dalok mind a két részről. A játék képében változás közben nem történt, az Exiles támadott folyamatosan, aminek eredményeként újabb célt értek el, de a jutalompontok ezúttal is elmaradtak. A Vitézek jól láthatóan nem találta a saját játékát, támadásaik, elfutási kísérleteik nem jutottak messzire. Az egyetlen pozitívum a védekezésük volt, a rózsaszínben játszó hazaiakat többször is a célterület előtt tudták megállítani, megakadályozva ezzel a nagyobb arányú különbség kialakulását.

A szünet előtti pillanatokban azért megkezdte a zárkózást az esztergomi alakulat egy sikeres találatnak köszönhetően, így 10-3-as Exiles vezetéssel mehettek szusszanni a játékosok. A szurkolók pedig a lóverseny pálya büféjébe, hogy feltankoljanak a várható második félidei izgalmakra.

Az Esztergomi Vitézek drámaszakosztályt is indíthatnak

Az izgalom azonban nem akart jönni, a budapestiek ugyanis ott folytatták, ahol abbahagyták: újabb célt értek el, ráadásul a jutalompontokat is bezsebelték ezúttal, egyre reménytelenebb helyzetbe sodorva a Vitézeket. A 17-3-as eredmény kissé megfogta a különbuszokkal érkező esztergomi szurkolókat, úgy tűnt, hogy elfogadják, a mai napon nem sikerül győzni. A piros-fehérek azonban másképp gondolták. Szinte varázsütésre megfordult minden. A Vitézek játékosai utolsó erejükkel, a nevükhöz méltóan nekidurálták magukat, egyre közelebb érve a célterülethez. A rendkívüli akarat eredménnyel párosult: egy célnak, és a jutalompontoknak köszönhetően hét pontra olvadt a hátrányuk. A mérkőzés innentől kezdve végig az Exiles térfelén zajlott, a lelátón pedig szinte hallani lehetett a szívek zakatolását az izgalomtól.

Amikor már mindenki elkönyvelte a budapestiek győzelmét, a találkozó utolsó másodperceiben a csapatkapitány, Stiglmayer Márk robogott be a célterületre. Az állás 17-15. Kiszorított szögből jöhetett a rúgás. Ha bemegy, hosszabbítás következik, ha kimarad, bajnok az Exiles. A labda elindult a pályáján, és átpörgött a két kapufa között. Elképesztő izgalmak végén egyenlített az Esztergomi Vitézek! Erre szokták mondani, hogy a sírból hozták vissza.

Magyarország bajnoka 2024-ben: az Esztergomi Vitézek
Magyarország bajnoka 2024-ben: az Esztergomi Vitézek
Fotó: Hauszknecht Dániel

Jöhetett a kétszer tízperces hosszabbítás, de a játékosok láthatóan már minden testrészükön igyekeztek levegőhöz jutni. Mindkét gárda rengeteg energiát mozgósított az egész találkozón, így talán nem is volt annyira meglepő, hogy egyre fogy a lendület mindkét oldalon. Volt olyan pillanata a ráadásnak, hogy egyszerre három játékos feküdt a földön izomgörcs miatt. Itt már csak a szív hajtotta a játékosokat. Újabb pont nem született, így büntetőrúgások következtek.

Sőlősi Darius, az esztergomiak fiatal játékos-edzője egy ponton kijött a lelátóhoz és megkért mindenkit, hogy ne zavarják bekiabálásokkal, vagy füttyökkel a rugókat. Egy ilyen kiélezett dráma végén, óriási sportemberi cselekedet volt. A szurkolók megfogadták a kérést, ezekben a pillanatokban a légy zümmögését is hallani lehetett. 

A Vitézek csapatából mindenki értékesítette a maga rúgását, miközben a fővárosiak már az első körben kihagyták a magukét, így véget is ért a napnyugtába nyúló találkozó. Az Esztergomi Vitézek csapata 17-ik alkalommal lett Magyarország bajnoka!

A mérkőzés utáni jelenetek pedig megmutatták, hogy mennyire kemény döntő volt: a Vitézek játékosai erejükkel teljesen elkészülve, pár percig a földön heverték ki a párharcot, hogy aztán ismét erőt véve magukon, megkezdődjön a reggelig tartó ünneplés. Ha ez a mérkőzés az Amerikai Egyesült Államokban zajlott volna, biztosak lehetünk benne, hogy már a színészeket keresnék a találkozóról készülő filmhez.

NB1 férfi XV’s rögbi bajnokság Döntő
Budapest Exiles RFC-Esztergomi Vitézek RAFC 17-17 (10-3) büntetőkkel 3-5  
Budapest Rugby Center, vezette: Eugeniu Procopi (moldáv), Jánosi, Baranyi.
Esztergomi Vitézek: Németh, Szatmári, Kovács-Goda, Stavila, Sőlősi 5, Vodicska, Rácz, Ágotai, Szóda, Kiss 7, Csapó, Stiglmayer 5, Sovány, Szalma, Suiogan. Cserék: Heckel, Bereczki, Hullár, Visi B., Zaiba, Brinyicszki, Nagy Gódor. Játékos-edző: Sőlősi Darius.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában