Megye III

2024.05.27. 12:32

Mesterhatos a Naszály meccsén

Lejátszották a csapatok a harmadik fordulót. A Megye III. déli divíziójában sok döntetlent láthattak a nézők, kiegyenlített párharcok jellemezték az együttesek hétvégéjét, északon pedig egy mesterhatos is született.

Bottka Szabolcs

Lejátszották az alsó- és felsőházi rájátszás harmadik fordulóját is a Megye III.-ban. A legjobb északi csapatoknál a bajnoki címüket már bebiztosító Naszály SE egyáltalán nem okozott csalódást, hétszer találtak be a TABAK csapatának kapujába. Az alapszakasz alatt is domináns formát mutattak a mérkőzések alatt, ezt a szezon ezen fázisában is folytatják. A következő mérkőzésen egy újabb kiütést láthattak a szurkolók, a szomódi együttes négy gólos előnnyel zárta le az összecsapást, ezalatt ellenfelük, a Pilismarót nem tudott visszavágni. Ez a végeredmény olyan szempontból kiemelkedőnek tekinthető, hogy az előző fordulókban, illetve az alapszakasz egészében a pilismarótiak végeztek előrébb, ennek ellenére egy könnyed sikert arattak a vendégek labdarúgói. Az Oroszlány és az Annavölgy közötti ütközet félbeszakadt, előbbiek nem tudtak tizenegy játékost pályára küldeni. Az északi alsóház területén egy erős tízest mutatott be a Széchenyi TSE, ugyanis ennyi találatot írtak fel a táblázatra a Vértestolna osztaga ellen. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, 4-0-ás fölénnyel vonultak az öltözőbe a játékosok, a többi már csak ráadás volt. A süttőiek klubja továbbra is remek formában, játékosaik eddig egyetlen párharcot sem veszítettek el az alsóházban, támogatóik büszkék lehetnek teljesítményükre.

Lejátszották a csapatok a harmadik fordulót. A Megye III. déli divíziójában sok döntetlent láthattak a nézők, kiegyenlített párharcok jellemezték a hétvégéjüket.
A Naszály (pirosban) most sem kegyelmezett ellenfelének a Megye III.-ban
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

 A déli felsőház táján a Bana sikeresen túlszárnyalta a Dunaalmást. A meccset fergeteges teljesítménnyel indították, a későbbiekben kicsit felszívta magát a hazai együttes, de két gól híján nem nem szerezték meg a győzelmet. Továbbra is jól állnak a tabellán, a következő fordulóban azonban igyekszenek majd javítani a vasárnap elkövetett hibáikon. A további két viadal döntetlennel ért véget, az Ete és a Császár nem bírt egymással, ahogyan a Csém és a Szekszánd sem. Utóbbi találkozón 4-4, azaz 8 gólos megmérettetést tapasztalhattak a nézők. A déli alsóház csapatai közül a Bokod legyőzte a Rédei KSE-t, a Bakonyszombathely azonban kiegyenlített meccset vívott a Kocs ellen, így ez a harc sem szült győztest. 

TERÜLETI III. OSZTÁLY, ÉSZAKI FELSŐHÁZ, 3. forduló

Naszály SE - TABAK 7-0 (3-0)
Naszály, vezette: Bankó I. (Tar P.)

Naszály: Szántó - Jószai, Véber, Ecsedi (Vas 68.), Babai (Kozma 63.), Németh (Kóródi N. 46.), Nagy (Somogyi 68), Kóródi B. (Bucsek 68.), Babai (Szirony 55.), Seres (Lakatos Zs. 68.), Lakatos S. 
TABAK: Farkas - Felföldi G., Fekete, Zima, Kara L., Felföldi B., Kara K., Soláry, Körösi (Szabó 80.), Felföldi Á., Horváth.
Gólszerzők:  Lakatos S. (11., 25., 31., 56., 68., 82), Szirony (65.)

 

Pilismarót SC - Bar-Nul Szomódi SE 0-4 (0-2)
Pilismarót, vezette: Papp M. (Marks B., Rabecz T.)

Pilismarót: Kabai - Kovács, Laskai, Országh, Léb (Meszes 73.), Eichenvalder, Vogel, Méhes, Pál (Meszes Gy. 69.), Schubauer (Timándi 76.), Varga (Nyári 76.)
Szomód: Alapi - Tóth (Michl 62.), Szőnyi ( Nagy 79.), Homojovszki (Stern 89.), Holecz (Dományi 89.), Takács, Metzger, Gulyás (Bóka 81.), Andai, Clerc (Lengyel 80.), Bogdán (Tímár 87.)
Gólszerzők: Homojovszki (27.), Holecz (41., 80.), Tímár (90.)

 

Oroszlányi SZE -Annavölgyi Bányász SE - FÉLBESZAKADT
Oroszlány, vezette: Janovics Á. (Mészáros G.)

Oroszlány: Kristyák - Kovács, Fitykus, Járóka, Varga, Mata, Kiss, Szántó.
Annavölgy: Oláh - Kiss, Genszki, Varga, Bauer L., Végh, Farkas (Tóth 39.), Bauer R., Somogyi (Kuczmog A.), Turcsán, Ferenczy (Sándor 39.)
Gólszerzők: Bauer R. (17., 19., 35., 37.), Somogyi (24.), Kuczmog (43.)

TERÜLETI III. OSZTÁLY, ÉSZAKI ALSÓHÁZ, 3. forduló

Széchenyi TSE - Vértestolnai TE 10-0 (4-0)
Tatabánya, vezette: Holczhacker A. (Mosolygó M.)

Széchenyi: Méhész - Együd, Benő, Szabacsi, Szántó, Locker, Baumgarten, Szabó, Kapui, Hagymási. 
Vértestolnai: Juhász - Simon, Kindler, Iványi K., Zettisch, Iványi J., Áprili, Tóth, Erdős, Steiner, Goldschmidt.
Gólszerzők: Szántó (28.), Szabacsi (34.), Baumgarten (37., 74.), Benő (44., 82., 84.), Szabó (49.), Szabacsi (63.), Hagymási (66.).

 

Süttői SC - Héreg 2-0 (1-0)
Süttő, vezette: Török G. (Gyuricza P., Berecz L.)

Süttő: Styecz - Tárai (Kuthy 56.), Viszolai, Vajda, Petrányi (Bácskai 61.), Tóth, Horváth (Cziván 73.), Jánoska, Tóth, Szabó, Galambosi.
Héreg: Arnóczky - Kovács, Novák, Háder, Deberling, Darók-Székelyhidy, Kovács, Háder, Szijártó, Nyírő (Herr 46.), Herceg.
Gólszerzők: Tóth (3.), Bácskai (70.)
Kiállítva: Herceg (48.)

 

TERÜLETI III. OSZTÁLY, DÉLI FELSŐHÁZ, 3. forduló

D.M.A.C Dunaalmás - Banai KSK 3-5 (1-4)
Dunaalmás, vezette: Mann Á. (Mátyus G.)

Dunaalmás: Kovács - Sáling K., Gerencsér, Kozenkow (Mészáros 77.), Doma, Végh, Szuri (Szelőczey 85.), Sáling G. (Péter 46.), Bozori (Nagy 54.), Bernáth, Mezei.
Bana: Molnár - Szabó (Békási 46.), Pintér, Varga G., Berecki, Szarvas E., Dobai, Róth, Szarvas P. (Vida 88.), Ress, Varga P.
Gólszerzők: Szuri (28.), Végh (49., 51.), illetve Dobai (14., 43), Szarvas E. (39.), Varga P. (41.), Békási (95.)
Kiállítva: Varga (63.)

 

Etei SE - Császári SE 2-2 (0-1)
Ete, vezette: Janovics I. (Bazsánt A.)

Ete: Manner - Vági, Szimler, Takács B., Szabó, Lami (Gyüszi 46.), Stamler, Szíjj, Tóth, Szabó (Baráth 76.), Takács K.
Császár: Karászi - Cseh, Hideg R., Kalucza (Nagy B. 94.), Bauer (Hideg Zs. 61.), Rendes (Kiss 61.), Beke, Zvér (Vincze 71.), Hideg T., Horváth (Lázár 69), Nagy I.
Gólszerzők: Takács B. (72.), Gyüszi (99.), illetve Kalucza (5.), Bauer (55.)
Kiállítva: Hideg R. (90.)

 

Csémi SE - Szákszendi SE 4-4 (1-1)
Csém, vezette: Horváth I.

Csém: Farkas (Billig 70.) - Simon, Balázs (Bene 70.), Török, Körmendi, Gerencsér, Kollár, Hegyvári, Torday, Horváth, Rigó.
Szákszend: Teberi (Peti 99.), Szécsi, Klestenitz, Kiss, Kocsis (Habos 46.), Müller (Kazmér 83.), Kovács T., Petrás, Kovács R., Szabó, Kiss (Klestenitz 46.).
Gólszerzők: Simon (44., 53), Kollár (57.), Gerencsér (84.), illetve Müller (18.), Habos (47., 65.), Klestenitz (81.)

TERÜLETI III. OSZTÁLY, DÉLI ALSÓHÁZ, 3. forduló

Bokod FCE - Rédei KSE 5-2 (2-0)
Bokod, vezette: Lakatos Z. (Daróczi Z.)

Bokod: Antal Dávid- Magasi (Kuris 46.), Pintarics (Molnár R. 56.), Bognár, Lázár (Szűcs 82.), Gruber (Erdős 66.), Kese, Steili, Molnár Cs., Antal Dániel (Cser 73.), Bucsi,
Réde: Egri - Piokker, Antal (Czigány 66.), Buda, Sáhó, Renner, Major, Balogh M., Balogh D. (Köbli 33.), Kiss, Varga.
Gólszerzők: Lázár (4.), Antal Dániel (34.), Bucsi (58., 63.), Erdős (88.), illetve Major (60.), Varga (75.)

 

Bakonyszombathely KSE - Kocs KSE 3-3 (1-1)
Bakonyszombathely, vezette: Farkas P.

Bakonyszombathely: Szalay - Kovács, Áment, Takács, Árki, Nyári, Rabi, Mészáros  I., Dróth (Spohn 59.), Tóth (Pásztor 65.), Mészáros T.
Kocs: Pénzes - Veres, Tóth, Ábrahám (Schrail 71.), Hörömpöli (Hatvan 69.), Karsai (Tóth 77.), Gombik, Kovács, Jeremiás, Eszlári, Kvittung.
Gólszerzők: Dróth (39.), Mészáros T. (57.), Nyári (76.), illetve Jeremiás (22.), Veres (81.), Spohn (ög, 86.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában