Kemma.hu videó

2024.02.28. 19:52

Parádézott a női kéziválogatott idei első meccsén +fotók, videó

Az első félidőben még tartották magukat a svájciak, de a második játékrészben már kijött a tudásbeli különbség. Idei első mérkőzését magabiztosan nyerte a női kéziválogatott.

Túri Csaba

Remek játékkal rukkolt elő a női kéziválogatott

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A Tatabányai Multifunkcionális Csarnokban fogadta a magyar női kézilabda-válogatott Svájc együttesét az EHF EURO Cup elnevezésű felkészülési tornán. A négycsapatos tornán az év végi Európa-bajnokságot közösen rendező Ausztria, Magyarország és Svájc csapatain kívül a kontinenstornára címvédőként már kvalifikált Norvégia vesz részt. Női válogatottunk korábban négy alkalommal találkozott a svájciakkal, ezeken két győzelem és két vereség a mérleg. Tétmérkőzésen azonban eddig csak a magyar kéziválogatott tudott nyerni.

A tatabányai szurkolóktól megkapta a támogatást a női kéziválogatott
A tatabányai szurkolóktól megkapta a támogatást a női kéziválogatott
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

A csarnok nagyjából háromnegyed része megtelt, a hangulatot a kapu mögötti szektorban helyet foglalók irányították. A mérkőzést a svájciak kezdték, akiknek az első támadásuk rögtön elakadt Böde-Bíróban, a mieink az ellentámadásból megszerezték a vezetést, megadva ezzel a mérkőzés hangulatát. Mindkét csapat több hibával kezdett, egyik válogatott sem tudott elszakadni a másiktól, a magyarok részéről Kuczora Csenge azonban elemében volt, első öt gólunkból hármat is ő szerzett. A kapuban Böde-Bíró Blanka hozta megszokott jó formáját, így a tizedik perc környékére már állandósulni látszott a kétgólos magyar vezetés. A svájciak támadásban egyre többet hibáztak, miközben a magyar lányok kíméletlenül kihasználták elöl a gólhelyzeteiket, így gyorsan négy gól került a csapatok közé. A svájciak szövetségi kapitánya a 12. percben időkéréssel próbálta felrázni a csapatát, de a szakvezetői utasítások sem hoztak javulást a játékukban. 

Idei első mérkőzését játszotta a női kéziválogatott

A vendégek csaknem tíz percig gólt sem tudtak szerezni, miközben Bordás Rékáék ellenállhatatlanul játszottak ebben az időszakban. A négy-öt gólos differencia ezután nem nagyon akart mozdulni, mivel a svájciak ismét ráéreztek a gólszerzésre. A 23. percben teljesen a semmiből kiállították azonnali piros lappal Bordás Rékát, miután az ukrán játékvezetők megítélése szerint a svájciak betörő játékosát túlságosan keményen állította meg. A magyar válogatott erejéről mindent elárul, hogy már az első félidő derekán tíz játékosunk is szerzett gólt.

A későbbiekben már a mieinknél is egyre több hiba csúszott be, ezért Vlagyimir Golovin a 27. percben kikérte az első idejét a mérkőzésen, hogy felrázza a csapatot. Az első játékrész hajrája ennek ellenére is a vendégeké volt. Miközben a svájciak egymás után szerezték a gólokat, a magyar válogatott hosszú percekig képtelen volt gólt szerezni, pedig még hétméteresből is próbálkozhattunk. A hatgólos előnyünk így a szünetre jelentősen meg is apadt. Magyarország-Svájc, a félidőben: 16-14

A félidőben különleges eseménynek lehettek szemtanúi a csarnokba kilátogató szurkolók: Ritterné Lengyel Erzsébetet, az 1965-ben világbajnokságot nyert magyar válogatott tagját köszöntötték 80. születésnapja alkalmából. 

Az ellenállhatatlan Kuczora Csenge

A második félidőre kapust cseréltünk, Böde-Bíró Blanka helyére Szemerey Zsófi érkezett, aki rögtön két védéssel tette le a névjegyét. Neki is köszönhetően ez a játékrész is magyar fölénnyel indult, így visszaállt gyorsan a két csapat között a mieink számára megnyugtatónak számító ötgólos különbség. Kuczora Csenge továbbra is elemében volt, a fehér mezes svájciak nem találták az ellenszerét a magyar lánynak. A vendégek az emberhátrányos játékukat a kapusuk lehozatalával próbálták eredményesebbé tenni, de szerencsétlenségükre Szemerey parádézott a kapuban, így egyre jobban nyílt ki az olló, a 40. percben már hét volt közte. 

A második félidőben tíz perc alatt mindössze kétszer találtak a kapunkba a svájciak, így Veronika Keller kénytelen is volt kikérni az újabb idejét csapatának. A lendületünket azonban ez sem törte meg, kis túlzással amit kapura lőttek a mieink, abból gól lett. A svájciak láthatóan teljesen elvesztették a hitüket. A 45. percre pedig Kuczora Csenge egy egész pályás találattal megszerezte önmaga tizedik gólját, amivel két számjegyűre nőtt a különbség. A cseréink remekül szálltak be a mérkőzésbe, szinte minden támadásunkat svájci középkezdés követte, így már csak az a kérdés maradt a végére, hogy mekkora különbségű lesz a magyar győzelem.

Pásztor Noémi nyilatkozott mérkőzés után a Kemma.hu-nak: — A saját játékunkra kellett koncentrálni elsősorban, voltak ugyanis kijavítandó dolgok, amiket a világbajnokságon még elkövettünk. Az elmúlt két napban ezeket gyakoroltuk, és többé-kevésbé a pályán is sikerült megvalósítani. Remélem, hogy még kevesebb hibával fogunk játszani majd a visszavágón. Kemény ellenfél ellen játszottunk, de ha komoly célokat akarunk elérni, akkor ennek az eredménynek a minimumnak kell lennie a két csapat között. Az első félidőben elkövetett hibáinkat a második játékrészre sikerült kijavítani és bárki szállt be a kispadról, lendületet adott a csapatnak. A legnagyobb erősségünk ezen a meccsen a cserék által is hozzáadott plusz volt. Nagy erényünk lehet, ha ezt át tudjuk menteni az áprilisi olimpiai selejtezőre. A három mérkőzést ugyanis egy kezdőcsapat nem tudja megoldani, szükség lesz mindenkire.

EHF EURO Cup, 3. forduló
MAGYARORSZÁG - Svájc 38-26 (16-14)
Multifunkciós Csarnok, Tatabánya, 3024 néző, vezette: Ruslan Loshak, Anatoliy Novikov (ukránok)

Magyarország: Böde-Bíró, Szemerey (kapusok), Albek 3, Bordás 2, Debreczeni-Klivinyi 2, Faluvégi 3, Füzi-Tóvizi 3, Győri-Lukács 2, Kuczora 10 (5), Kácsor, Márton, Papp 4, Pásztor 1, Simon 4, Szöllősi-Schatzl 1, Vámos 3. Edző: Golovin Vlagyimir.

Az eredmény alakulása: 5.p.: 3-2, 8.p.: 5-3, 13.p.: 8-4, 16.p.: 10-5, 21.p.: 12-9, 25.p.: 16-10, 33.p.: 17-14, 40.p.: 23-16, 44.p.: 27-19, 47.p.: 30-19, 53.p.:35-21, 58.p.: 37-24

A találkozó végén még egy különleges eseményt láthattak a nézők. A magyar szurkolók szavazatai alapján 2023-ban a válogatott legjobb játékosává Böde-Bíró Blankát választották meg, akinek a pályán adták át a megérdemelt díjat.

Vármegyénkhez kapcsolódó hír, hogy Chema Rodriguez, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az olimpiai selejtezőre, amelyben négy tatabányai játékos is helyet kapott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában