Kézilabda

2024.02.09. 15:18

Az utóbbi évek legerősebb veszprémi csapatához látogatnak a Kék Tigrisek

A magyar klubkézilabda legjobbjához látogatnak a hétvégén a Kék Tigrisek. A rekordbajnok és kupagyőztes Telekom-Veszprém már most bejelentkezett az újabb bajnoki címre, hiszen pontveszteség nélkül, toronymagasan vezetik a honi bajnokságot, miközben a Bajnokok Ligájában is merész terveket dédelget a bakonyi gárda.

Petrik József

 A Tigrisek az előző három mérkőzésüket meg tudták nyerni. Ha nem is kimagaslóan jó játékkal, de nagy szívvel kézilabdázva, szerdán továbbjutottak a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Ez volt a csapat, valamint a szakmai stáb elsődleges célja. 

Korábban a bajnoki összecsapáson éppen a csurgóiak zsigerelték ki a Kék Tigriseket, méghozzá Tatabányán. Ennek fényében mindenképpen értékes a somogyországi, továbbjutást érő kupadöntetlen. Az viszont szinte biztos, hogy a Djukics-legénység kissé fáradtabban érkezik majd a veszprémi vendégségbe. A tatabányai csapat már a kupamérkőzésen sem volt száz százalékos, de most különösen kevés idejük volt a felkészülésre és pihenésre. A csapatban több erős játékos sérült, akiket Djukics edzőnek most ki kell hagynia a hétvégi keretből. Ehhez képest a veszprémi csapat teljes kerettel léphet pályára a tigrisek ellen. 

Egyebek mellett erről is beszélgettünk Sibalin Jakab edzővel, Dragan Djukics szakvezető jobb kezével.
– Ragozhatjuk a dolgokat, de egy biztos, az utóbbi évek legerősebb Veszpréme az idei szezonra tudott összeállni – mondta. – Komplett a Veszprémiek csapata, se sérültjük, se betegük nincsen. Ha árnyaltan fogalmazok, azt mondom, a papírforma nem mellettünk szól — tette hozzá.

A Kék Tigrisek dolgát az is nehezíti, hogy Peric után, a szerdai kupameccsen, a rendkívül gólerős Ancsin Gábor is megsérült. Ő előreláthatóan csak az oldalvonal mellől fogja végignézni a mérkőzést.
– Ismerve ellenfelünk kvalitásait, mi mégis szeretnénk egy jó mérkőzést vívni velük. Úgy gondolom, a motivációval nem lesz gond, és az esélyesség terhe sem nyomja a vállunkat– emelte ki Sibalin Jakab. 

A két csapat összecsapására az összes jegy elkelt, biztosra vehető, hogy a két csapat szurkolói remek hangulatot fognak varázsolni a Veszprém Arénába.
 

Kézilabda NB I., férfi, 15. forduló
Telekom Veszprém – MOL Tatabánya KC
Veszprém Aréna, szombat: 17 óra

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában