Kézilabda

2023.12.16. 05:00

A Kispest ellen zárja az évet a Vitézek

Zsinórban nyolcadik bajnoki győzelmére készül az Esztergom.

Szucsánszkiék a Kispest elleni győzelemmel zárnák az esztendőt

Forrás: Facebook/Esztergomi Vitézek

Kézilabda, NB I. B, női, 13. forduló 

Esztergomi Vitézek–Kispest NKK 

Esztergom, Suzuki Aréna, szombat, 16 óra. 

Utolsó idei bajnokijára készül a harmadik (vesztett pontok tekintetében a második) helyen álló Vitézek, amely ezúttal a 12. Kispestet látja vendégül. Az esztergomi csapat kiváló formában van, előző hét bajnokiját egyaránt megnyerte, így esélyesként várhatja az összecsapást, ám Karvalics Tamás vezetőedző óvatosan fogalmazott az esélyeket illetően. 

– Ellenfelünknél az előző mérkőzésüket megelőzően edzőváltás történt, ami egyelőre eredményesnek bizonyult, hiszen idegenben lepték meg az élmezőnyhöz tartozó Orosházát. Ennek alapján sem számítok könnyű mérkőzésre, de természetesen szeretnénk szépen zárni az esztendőt. Védekezésben elsősorban a két magas átlövőjükre és a távoli lövéseikre kell figyelnünk, mert ezek ellen nem biztos, hogy elég lesz csak a sánc, keményen ki kell lépnünk rájuk. Eközben mi továbbra is a saját stílusunkban szeretnénk játszani, vagyis ezúttal is a stabil védekezésből induló gyors támadásokra próbálunk alapozni. Természetesen a rendezett védelem ellen is megvan a taktikánk – tudtuk meg Karvalics Tamástól. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában