2023.11.17. 06:00
Szolnokon javítana ma este a jó formáját kereső Lions
Az Olajbányász vendége lesz Simon Petrov csapata.
Nagy formajavulásra lenne szüksége az OSE-nak (piros-fehérben) Szolnokon
Forrás: 24 Óra
Fotó: Viszló Balázs
Kosárlabda, NB I. A, alapszakasz, férfi, 8. forduló
Szolnoki Olajbányász–MVM-OSE Lions
Szolnok, péntek, 18 óra.
A bajnokság kilencedik helyére visszacsúszó MVM-OSE a legkevésbé sincs jó formában, hiszen legutóbbi három bajnokiját egyaránt elveszítette (az előző körben a Kecskemét nyert Oroszlányon 78–72-re), és jelenleg 3-4-es mérleget tudhat magáénak. A hatodik helyezett Szolnok éppen fordított, 4-3-as mutatóval rendelkezik, igaz, előző négy mérkőzéséből hármat elveszített, legutóbb Szegeden maradt alul 93–86-ra. Egyik csapat sincs tehát túlzottan jó passzban, kérdés, melyikük tud kimászni a gödörből.
– A Szolnok elleni mérkőzés rendkívül nehéz idegenbeli pálya lesz a csapatunk számára. Ez a találkozó teljes mértékben elkötelezett játékosokat és védekezésben óriási energiát kíván annak érdekében, hogy elmondhassuk, tudunk meglepetést okozni – nyilatkozta Simon Petrov, az MVM-OSE Lions vezetőedzője.