Labdarúgás

2023.10.31. 17:45

Hat vereség után gálázott és már nem utolsó a Gyermely

Nehezen nyert a listavezető Környe, a P betűsök repítették a Csolnokot a területi másodosztályban.

Kun Attila

A Csolnok (zöldben) alaposan ellátta a Baj baját

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A listavezető Környe váratlanul nagy ellenállásba ütközött az alsóházba tartozó Ács ellen, de végül otthon tartotta a három pontot. Ugyanezt a második helyen álló Mocsa játék nélkül tette meg az ezúttal ki nem álló Tokoddal szemben. Zsinórban hatodszor nyert a harmadik helyen álló Dunaszentmiklós, amely egy hajrában szerzett góllal kerekedett a Piliscsév fölé. A negyedik helyre fellépő Tardos-TAC két, az első félidő közepén szerzett találattal győzött Nagyigmándon. A zsinórban harmadik győzelmét arató Csolnok a Bajt ütötte ki, érdekesség, hogy a hazaiak góljait P betűs játékosaik szerezték. Megindultak az alsóházi csapatok: a Zsámbék II. simán nyert Kisbéren, míg a Gyermely a forduló talán legnagyobb meglepetését aratva kiütötte a Tatabányai Vasast. Az előző hat meccsét sorban elbukó Gyermely ezzel el is mozdult az utolsó helyről. Ahová az a Bakonysárkány csúszott, amely több mint egy félidőt emberhátrányban játszva ért el bravúros döntetlent az Ászár ellen. Az ászáriak első gólját az a Palotás Péter szerezte, aki 14 találattal áll a csoport góllövőlistájának élén. 

Területi II. osztály, 10. forduló 

Bakonysárkányi SE–Ászár KSE 2–2 (1–1) 
Bakonysárkány, vezette: Tomacsek Balázs (Dávid Rita). 
Bakonysárkány: Wohl – Wolf P., Ritter, Nagy L., Nagy J. (Bögös, 80.), Szűcs (Pirsli, 46.), Ratatics, Büki, Manner, Geczinger, Fischer. 
Ászár: Lengyel – Méhes (Polgár, 52.), Kaposi (Somogyi, 73.), Palotás, Rumi, Ligeti, Verebics, Kolonics, Zséfár, Wolf G., Hullám (Bogdán, 66.). Technikai vezető: Takács László. 
Gólszerző: Nagy J. (11.), Pirsli (47.), illetve Palotás (9.), Zséfár (54.). 
Kiállítva: Nagy L. (Bakonysárkány, 39.). 

Csolnoki SZSE–Baj KSE 4–0 (2–0) 
Csolnok, vezette: Urbanics Áron (Lovas Gábor). 
Csolnok: Nebehaj – Barlangi, Binder, Tarkövi (Putnoki, 50.), Vörös (Szabó, 57.), Krammer (Végh, 60.), Gause B., Seregi (Rendes, 69.), Jantos (Gause P., 67.), Papp, Pázmándi. Vezetőedző: Párkányi Norbert. 
Baj: Jurassa – Somogyi, Bárányos, Járóka (Beigelbeck, 68.), Lounes, Csapucha, Kovács, Hocza, Németh Á., Nádolszky, Antal (Ámon, 49.). 
Gólszerző: Papp (3.), Pázmándi (8., 55.), Putnoki (59.). 

Dunaszentmiklósi SE–Piliscsévi SE 1–0 (0–0) 
Dunaszentmiklós, vezette: Sándor Tamás (Baranyai László). 
Dunaszentmiklós: Nyári – Schmidt M. (Lőrincz, 72.), Dácher, Schmidt N., Schmidt D. Z., Szili, Janetka, Kovács K. S., Tóth L., Soós, Boros (Pekár, 85.). 
Piliscsév: Kovács D. – Koller, Klányi D., Morecz, Bartl, Belovai, Kucsera, Balogh, Valek, Simon, Nagy. Technikai vezető: Klányi Norbert. 
Gólszerző: Soós (87.). 

Gyermely–Tatabányai Vasas 4–0 (1–0) 
Gyermely, vezette: Papp Márton (Kis Benedek, Balázs Patrik). 
Gyermely: Fülöp – Huszárovics, Kovács, Tóth L. L. (Budai, 70.), Tóth D., Soós M., Lévai, Soós B. A., Genszki (Petrovics, 78.), Stréhli, Tóth L. (Hullár, 87.). Vezetőedző: Sulyok Attila. 
Tatabányai Vasas: Szondy – Hegedűs, Turza, Hérics, Farkas, Tóth Á. (Balázs, 70.), Lakatos, Győrfi-Sánta, Schaffhauser (Petrity, 53.), Németi, Dombai. Vezetőedző: Saláta Gábor. 
Gólszerző: Lévai (42., 80.), Genszki (65. – tizenegyesből, 68.). 

Kisbéri Spartacus SE–Zsámbéki SK II. 0–3 (0–2) 
Kisbér, vezette: Mann Ádám József (Szabó Barnabás). 
Kisbér: Pavalacs – Beer (Nagy D. L., 15.), Wieszt, Gacs, Magyarics (Sipos, 67.), Beielbeck, Bogdán, Mizerák, Rigó, Sikorski, Mata. Technikai vezető: Haász Károly. 
Zsámbéki SK II.: Sándor – Kovács, Szabó G., Katona (Fekete Cs., 70.), Jakab (Magyar K., 63.), Biró, Veréb, Oláh (Szűcs A., 70.), Lévai (Fabók, 46.), Szűcs G., Baksa. 
Gólszerző: Oláh (18., 22.), Szűcs G. (52.). 

Környe SE–Ácsi Kinizsi SC 2–1 (1–0) 
Környe, vezette: Nagygellér Miklós (Ormándi Attila, Biri Csaba). 
Környe: Ténai – Mig, Zelenai, Stefán, Szerencse, Babai (Veres, 58.), Mucsi (Kerék, 46.), Jónás J. R., Tóth (Hardi, 62.), Nádudvari D. G., Szappanos (Bihari, 65.). Vezetőedző: Gulyás Tamás. 
Ács: Halasi – Méri (Gerencsér, 75.), Blahó (Nagy, 67.), Németh, Bögi (Satu, 19.), Pinczés, Szőnyi, Szabó B., Paulovics (Bakura, 31.), Kovács, Török (Hateier, 65.). 
Gólszerző: Szerencse (13.), Hardi (74.), illetve Németh (58.). 

Nagyigmándi KSK–Tardosi FC-TAC 0–2 (0–2) 
Nagyigmánd, vezette: Derecskei Bence (Györe Ferenc Dániel). 
Nagyigmánd: Porcelán – László (Buzás, 74.), Hérics (Németh M., 83.), Szalai Á., Oláh, Varga, Falu, Müller, Fülöp (Torma, 60.), Zvér, Krizsán. Technikai vezető: Gucsi Tamás. 
Tardos-TAC: Kovács – Visnyovszki (Takács, 86.), Somogyvári (Sztanek, 86.), Jakabovics (Fekete, 53.), Molnár, Lázár (Sebestyén A. Á., 86.), Csordás, Szöllősi, Suhai, Gesztesi (Tebele, 37.), Szileszki. Technikai vezető: Árendás József. 
Gólszerző: Csordás (24. – tizenegyesből), Gesztesi (29.). 

A Mocsa KSE–Tokod SE-mérkőzés elmaradt, a találkozó 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel a Mocsa kapta. 
 

Területi II. osztály
 

 1.Környe1082-40-1226
 2.Mocsa981-35-1125
 3.Dunaszentmiklós1072137-1423
 4.Tardos-TAC1061326-1219
 5.Ászár1061325-2719
 6.Csolnok1052334-1817
 7.Tatabányai Vasas1042423-2814
 8.Nagyigmánd1042417-2614
 9.Tokod94-516-2412
 10.Baj94-510-1912
 11.Kisbér1031615-2110
 12.Piliscsév1031618-2610
 13.Zsámbék II.821516-297
 14.Gyermely102-812-286
 15.Ács911715-254
 16.Bakonysárkány1011813-324

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában