Két léc

2023.04.19. 08:16

A világ legjobbjainak mutatta meg a két dorogi síoktató, mit tudnak a magyarok

Huszonnégyen, köztük két dorogi szakember képviselte hazánkat az idei Interski kongresszuson, ahol a delegációk előadásokon és workshopokon keresztül osztották meg egymással tudásukat. A szakmai rendezvényen a Síoktatók Magyarországi Szövetségének (SMSZ) Hungarian Interski Demo Team csapata – melynek Fódi Gábor dorogi síoktató is tagja – formációs síelés formájában tartott bemutatót.

W. P.

A Hungarian Interski Demo Team formációs síelés formájában tartott bemutatót

Forrás: SMSZ

Négyévente rendezik meg a világ síoktatóinak legrangosabb, egyben legnagyobb találkozóját, az Interski kongresszust, melynek idén a finnországi Levi adott otthont. Az SMSZ beszámolója szerint az északi sarkkörön túl található síterepre mintegy 40 ország 1300-1500 síoktatója látogatott el.

Fódi János, a dorogi Sítechnika vezetője mesélt a Kemma.hu-nak a találkozóról. Fiával Fódi Gáborral képviselték a várost és a vármegyénket. Elmondta, hogy az egy hétig tartó konferencia nem csupán síelésből állt, hiszen gyakorlati workshopokba, elméleti előadásokba is becsatlakoztak a delegáció tagjai. Ezeken túl esténként formációs síelés keretében az egyes nemzetek úgynevezett demo csapatai tartottak bemutatókat: a résztvevők ízelítőt adtak abból, hogyan próbálják oktatni a síelést, hogyan építik fel a mozgást és a technikát. Egyébként Fódi Gábor immár harmadik alkalommal kerülhetett be a Demo csapatba: 2015-ben Argentínában, 2019-ben Bulgáriában, most pedig Finnországban is tagja volt a delegációnak.

– A bemutatónak igazából nincs tétje, maximum az, hogy a világ síoktatói figyelik, hogy mit tudnak a magyarok. Van eltérés felfogásban és elképzelésben is az egyes országok között, mindenki más úton kívánja elérni a célt. Éppen ezért a találkozó lehetőséget nyújt arra, hogy a delegációk egymástól tanuljanak – árulta el.

Megtudtuk azt is, hogy a konferencián mintegy 300 előadás volt összesen, szinte mindegyiken volt magyar küldött. A résztvevőknek kiemelt feladatként az elhangzottakat, látottakat le kellett írniuk és fel kellett tölteniük az SMSZ központi adatbázisba, ezáltal szélesebb körben is elérhetővé tették az információkat a hazai síoktatók számára.
– Az amerikaiakat teljesen lenyűgözte egy workshop, amelyen én is ott voltam. Tetszett nekik, hogy mi milyen módszerekkel próbáljuk oktatni a síelést. Itt mindenkit meghallgatnak, bárki elmondhatja a véleményét – jelentette ki.

Két dorogi síoktató, Fódi János és fia, Fódi Gábor is részt vett a konferencián
Két dorogi síoktató, Fódi János és fia, Fódi Gábor is részt vett a konferencián
Fotós: Fódi G. / Forrás: Beküldött

Fódi János szerint bár már vannak hóágyúzható síterepeink, ugyanakkor nem vagyunk alpesi ország, nincsenek nagy hegyeink, nincs igazi tél, egyre ritkábban esik a hó, emiatt nehezebben lehet űzni itthon ezt a sportot. Úgy véli, hogy ennek ellenére a magyar sízők nincsenek lemaradva a világ síoktatóitól, nincsen mit szégyellnünk.

– A konferencián előtérbe került a környezet- és természetvédelem ügye is. Nyilván a sport jövője foglalkoztatja az oktatókat. Nem látjuk túl rózsásnak a helyzetet, de azt gondolom, hogy azért még nagyon sokáig lehet majd síelni. Ennek érdekében különböző intézkedéseket hoznak, másrészt már olyan hóágyú rendszerek vannak a sípályák nagy részén és jelentősen meg tudják hosszabbítani a szezont – tette hozzá.

Demo csapat
Az SMSZ hivatalos oldalán az is olvasható, hogy a huszonnégy fős delegáció a szervezet elnök, dr. Egri Katalin, Dalos Péter, dr. Dosek Ágoston csapatvezetők, valamint Kovács Tamás Máriusz DEMO edző, szakmai alelnök vezetésével utazott Finnországba. A tízfős formációs síelést bemutató csapat tagjai, valamint a három fő előadó mellett további kilenc egyesületi tag volt tagja a magyarországi küldöttségnek. Az említett honlapon egyenként bemutatták a szakmai delegáció résztvevőit. Fódi Gáborról például megtudhattuk, hogy 2 éves korában ismerkedett meg először a síeléssel, 14 éves korától síoktató segédként dolgozott a Sítechnikánál. 2012-ben aztán megszerezte az SMSZ által minősített 1 csillagos képesítést. Folyamatos tanulás jellemzi az életét, a következő években további képzéseken vet részt, így 2017-ben már SMSZ**** csillagos oktató lett. A szervezet tájékoztatása szerint Fódi Gábor 2021 novembere óta az SMSZ Kiképző Oktatók csapatával együttműködve népszerűsíti a síoktatást.

 

 

Címkék#síelés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában