Siker

2022.12.19. 11:28

A Tatabányai SC női csapata nyerte az Országos Vívóbajnokságot

Első csapataranyukat szerezték a megyeszékhely vívói.

Kun Attila

A dobogó legfelső fokán a Tatabányai SC vívói: Gnám Tamara (balról), Büki Lili és Kun Anna

Forrás: hunfencing.hu

A hétvégén Budapesten rendezték a vívók országos bajnokságát. Ahogyan arról már beszámoltunk, Kun Anna az OMS-Tata kiválósága győzött női párbajtőr egyéniben szombaton, míg ugyanebben a számban a Tatabányai SC versenyzője, Gnám Tamara harmadik, az ugyancsak TSC-s Büki Lili pedig nyolcadik lett. 

Kun Anna aztán vasárnap a csapatversenyben is aranyérmet szerzett, amivel bizonyosan honi vívástörténeti tett fűződik a nevéhez. Első számú női párbajtőrözőnk ugyanis 24 óra leforgás alatt két egyesület színeiben nyert országos bajnoki aranyérmet. 

Történt ugyanis, hogy az erőit a szabályok alapján rendre összevonó, egy edzőpároshoz (Plásztán Attila, Partali Csaba) köthető “Tata-Tatabánya tengely” az elmúlt években rendre tatai színekben indult, és szerepelt sikerrel a csb-ken. 

Jelenleg azonban egyedül Kun Anna versenyez a tatai klubban, Gnám Tamara után immár Büki Lili is tatabányai színekben vív. Így a “többség visz” elv alapján most Kun Anna váltott klubot a csb-re, és így történhetett meg a fenti kuriózum. Na de hogyan…? 

A döntőig viszonylag simán vezetett a Tatabánya és a rivális Honvéd útja, míg a bronzérmet a BVSC szerezte meg. A finálét viszont végig a Muhari Eszti vezette Honvéd irányította. 

Olyannyira, hogy az utolsó kör előtt 30:22-re vezetett, majd az utolsó meccsre Anna 35:40-nél lépett pástra Eszter ellenében. Anna azonban, miként azt mostanság a válogatottban is teszi, megoldotta feladatot. 43:42-nél már ő vezetett, majd két együttes után ünnepelhette első tatabányai aranyérmét.

Vívó országos bajnokság, Budapest, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, női párbajtőrcsapat (19 induló): végeredmény: 1. Tatabányai SC (Büki Lili, Gnám Tamara, Kun Anna, edzők: Plásztán Attila, Partali Csaba), 2. Honvéd, 3. BVSC, 4. AVA Békéscsaba, 5. MTK, 6. PTE-PEAC, 7. MTK 2, 8. Vasas. A döntőben: Tatabányai SC–Honvéd 45:44 (Kun +9, Gnám 0, Büki -8, illetve Muhari +5, Tóth 0, Kálmán -6). 

Plásztán Attila több szempontból érintettként – mesterként, vezetőként, és korábbi tatabányai vívóként – nyilatkozott a siker után. – A nyolcvanas években nyertünk csapatbronzot és Hegedűs Ferenc révén egyéni aranyat. De csapatgyőzelme vívásban Tatabányának még sosem volt. Ezek a lányok ugyanakkor már hat éve vívnak együtt, extra csapatot alkotnak, Anna pedig versenyről versenyre jobban teljesít, nagyon büszke vagyok mindenkire – nyilatkozta a bajnokcsapat egyik mestere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában