Ippon Judo Tatabánya SE

2022.02.02. 06:14

Csernoviczki Éva edző lett: olimpiai bronzérmestől tanulhatnak a tatabányai gyerekek

A versenyzés és a sportdiplomácia mellett immár az edzősködéssel is foglalkozik Csernoviczki Éva, akinek saját csoportja van egyesületén belül.

Kun Attila

Csernoviczki Éva már nemcsak edz, hanem edzést is tart

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Csernoviczki Éva, az Ippon Judo Tatabánya SE olimpiai és világbajnoki bronz­érmes, valamint kétszeres Európa-bajnok dzsúdósa a közelmúltban megkezdte sportvezetői tevékenységét, hiszen beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Sportolói Bizottságába, utóbbin keresztül pedig a szervezet közgyűlésének is tagja lett.

Éva emellett belekezdett az edzősködésbe is, természetesen klubja, az Ippon Judo Tatabánya SE kötelékein belül.

 – Jelenleg egy 25 fős csoportot vezetek, lányokkal és fiúkkal egyaránt foglalkozom 6-tól 13 éves korig. A toborzást még októberben kezdtük, Tatabányán kívül a környező településeken is szeretnénk megismertetni és megszerettetni a sportágat a fiatalokkal. Bár az egészségügyi helyzet miatt nincs könnyű dolgunk, de a taglétszámunk folyamatosan nő, és az én csoportom is állandóan bővül – tudtuk meg az edzői végzettséggel is rendelkező Évától, aki hozzátette, hogy heti három edzést tart a fiataloknak, akik szépen fejlődnek, így tavasztól már versenyeken is részt vehetnek. 

Csernoviczki Éva már nemcsak edz, hanem edzést is tart
Forrás: Ippon Judo SE Tatabánya/ Facebook

Az egyesületnél a közelmúltban tartottak övvizsgát, amelyen 15-en vizsgáztak sikeresen fehér övre. Az eseményt Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője is megtisztelte jelenlétével. Az Ippon Judo SE egyébként a hétvégén elérte első idei kimagasló versenyeredményét is: Az egyesület dzsúdósa, Krüpl Georgina az első helyen végzett a Győrben rendezett ifjúsági országos rangsorversenyen a 63 kg-osok mezőnyében. Georgina tavaly még a serdülők között versenyzett, első ifjúsági korosztályú versenyén aratott győzelme tehát mindenképpen bizakodásra ad okot a jövőre nézve. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában