kézilabda

2021.02.18. 23:00

Nem sokon múlt a Tatabánya győzelme a Kadetten ellen

A november végéről elhalasztott mérkőzésre hosszú utazás után érkezett a Tatabánya, és ez meg is látszott a teljesítményén. Négygólos vereséget szenvedett Svájcban.

Perik J.

Forrás: EHF European League

Fotó: Michael Kessler

Jó kezdés után, a tízedik perc táján megtorpantak a Kék Tigrisek. A svájciak átvették a vezetést, a 8-1-es Kadetten-széria elsősorban a hazaiak kapusának volt köszönhető, akik abszolút olvasta a vendégek lövéseit. Az első játékrész hajrájáig 70 százalék (!) körüli volt a védési hatékonysága. Eközben a Matics- csapat ziccereket hibázott, a beállóst szinte egyáltalán nem tudták helyzetbe hozni, miközben négy büntetőből három hétméterest is kihagytak. Az utolsó percekben szerzett két tatabányai találat valamelyest kozmetikázta a félidei eredményt.

A szünet után – igaz csak percekig, de – úgy tűnt, hogy változhat a játék képe. De ez a tatabányaiak részéről inkább csak felvillanás volt. A vendégeknek többnyire csak momentumaik volt a második harminc percben is, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a második félidőt megnyerjék. De ez a „hőstett” legfeljebb szépségtapasznak jó…

Kézilabda EHF Európa Liga, férfi, 4. forduló

Kadetten Schaffhausen (svájci) – Grundfos Tatabánya KC 27-23 (14-9)

Schaffhausen, BBC Aréna, vezette: Baumgart, Wild (németek).

TATABÁNYA: Bartucz – Hornyák P. 1, Ancsin 5, Sipos A. 1, Ilyés, Győri M. 6 (2),

Sunajko 1. Csere: Konecny (kapus), Hornyák B. 1, Juhász Á. 3, Debreczeni 1,

Zdolik 2, Molnár B. 1. Edző: Matics Vladan

Az eredmény alakulása, 4. p.: 2-2, 6. p.: 2-4, 16. p.: 10-5, 25. p.: 13-6, 35. p.: 15-

11, 38. p.: 19-13, 48. p.: 21-18, 53. p.: 24-19.

Kiállítások: 12, illetve 8 perc.

Hétméteresek: 2/2, illetve 6/2 (!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában