A tatabányai tréner harmincöt évnyi munkája van az év edzője díjban

Az elmúlt év végén Salamon Zoltánnak, a Tatabányai SC-Geotech atlétikai szakosztálya vezetőedzőjének „Az év utánpótlásedzője” díjat adományozta az Európai Atlétikai Szövetség (EAA), egyebek mellett az atlétapalánták nevelésében eddig elért eredményeinek elismeréseképpen.

Salamon Zoltán harmincöt éve foglalkozik fiatal atléták felkészítésével a klubnál, valamint a Dózsa György Sport­iskolai Általános Iskolában. Ez idő alatt válogatott és magyar bajnok sportolók tucatjai kerültek ki a keze alól. Vele beszélgettünk a most kapott elismeréséről, munkájáról, örömeiről, az utánpótlás-nevelés buktatóiról.

– A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) év végi ünnepi közgyűlésére telefonon hívtak meg – emlékezik vissza a kiváló szakember. – Először nem is akartam elmenni. Gondoltam, mint „közönség” vagy „tapsolóember” nem hiányzom majd. Arról nem is szólva, hogy a MASZ-gála éppen egybeesett a szakosztályunk évzárójával.

Először akkor kezdett el gyanakodni, hogy valami turpisság van ebben a meghívásban, amikor a TSC ügyvezető elnöke, Sámuel Botond valamint a szakosztály elnöke és fő támogatója, Petkovics Zoltán egy pillanat alatt megállapodtak abban, hogy a tatabányai atléták évértékelőjét egy nappal előbbre hozzák...

– Az országos szövetség ünnepi közgyűlésén a magyar atlétikában kiválóan teljesítőket szokták díjazni – jegyezte meg Salamon Zoltán. – Ám a rendezvény előtt három nappal megérkezett a MASZ hivatalos meghívója is. Hát felkerekedtem, és elutaztam az eseményre. Nagyon kedvesen bántak velem. Megkérdezték például hogy melyik asztalnál foglalnék szívesen helyet. Ez is meglepett, bár ekkor már néhány sportvezető elkezdte pedzegetni, hogy miért is hívtak meg. Közben megkaptam a gála teljes protokollprogramját is, de abban semmi olyan nem szerepelt, ami az én díjazásomra utalt volna...

A kezdetektől napjainkig...

Salamon Zoltán 1960-ban született Tatabányán. Sportolni, atletizálni 1971-ben, az akkori tatabányai IV. iskolában kezdett. Itt indult egyébként az országban az első sportosztály. Első nevelője Sárosi Ferenc volt, aki ifjúsági és juniorválogatott atléta volt, mielőtt testnevelőtanár lett. Később, immár a tatabányai klub elnökeként együtt is dolgozott Zoltánnal. Anno ő irányította Kovács Nimródhoz, hogy foglalkozzon a „kis Salával”. Salamon a Testnevelési Főiskolán még atletizált, ám amikor 1984-ben végzett, rögtön utánpótlás­edzőként kezdett tevékenykedni a megyeszékhely patinás sportegyesületénél. A tanári diploma mellé később középfokú atlétaedzői képesítést is szerzett. A történet itt „véget is ér”, hiszen azóta is, immáron 35 esztendeje edzősködik.

Salamon Zoltán időközben a számos városi és megyei elismerés mellett megkapta a Tatabánya Sportjáért díjat, a Magyar Sportért kitüntetést és itthon ötször választották meg „Az év utánpótlásedzőjének”.

Aztán egyszer csak a színpadra szólították Salamon Zoltánt, aki gyakorlatilag ott tudta meg, hogy az Európai Atlétikai Szövetség őt választotta „Az év utánpótlásedzőjének”. Az elismerő oklevelet maga Svein Arne Hansen, az EAA elnöke írta alá. Magyarországról több jelölt is volt, ám közöttük is csak elvétve fordul elő, hogy valaki 35 évet töltsön el atlétapalánták pallérozásával.

– Bevallom, teljes meglepetésként ért ez a díj. Gondolom, elsősorban a harmincöt évnyi szakmai munkámat ismerték el ezzel – emelte ki a szakosztály vezetőedzője. – Később kiderült, hogy a MASZ javaslatát fogadta el az EAA. De sokat nyomhatott az elismerés odaítélésében az is, hogy az említett időszak alatt mennyi – később sikeres – versenyző útját egyengettem, terelgettem az atlétika irányába. Még nem számoltam utána, de legalább kétszáz atlétával foglalkoztam, akikből válogatottak, magyar bajnokok lettek. Nekem, mint utánpótlás­edzőnek az elsődleges feladatom ma is az, hogy lehetőleg minden szakág „művelésére” felkészítsem a fiatalokat. Aztán, amikor már látható, hogy ki miben a legügyesebb, legtehetségesebb, úgy irányítom át a középtávfutókhoz, a gyaloglókhoz, a dobókhoz vagy az ugrókhoz.

A szakvezető kiemelte, az is külön büszkeséggel tölti el, hogy egykori, válogatottá vált versenyzői közül szinte mindenki diplomát szerzett és a sportpályafutásuk befejezése után a magánéletben is sikeresek lettek. Majd a múltidézés során eljutottunk azokhoz a mérföldkövekhez is, amelyek a tatabányai atlétikát a magaslatokról a sportág mély bugyraiba taszították.

– A bányák bezárásával a klub is elveszítette fő támogatóját, anyagi bázisát – fogalmazott Salamon Zoltán. – Ezidőtájt az atlétikai szakosztály léte is pengeélen táncolt. A puszta működésünk, fennmaradásunk volt a tét. Végül ez sikerült, és a kilencvenes évek elejétől már ismét jöttek a sikerek. Elképzelhető, hogy a mostani díjazásom még az akkori kitartásommal, az atlétika újbóli talpra állásával is összefügg. De azt el kell ismernem, hogy az elmúlt harmincöt évben sok szerencsém is volt. Akár a klubvezetőkre, akár a szakosztály irányítására vagy a támogatóinkra gondolok. Mindig olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik segítettek, mellém álltak.