horgászat

2019.08.17. 14:47

Esztergomi pecás fiú is dobogós lett a spanyolországi világbajnokságon

Utánpótláscsapatok dobták a horgukat a Cuidad Real víztározójába az Ifjúsági Horgász Világbajnokágon.

Kemma.hu

Aaz ezüstérmes U15-ös csapat, az álló sor bal szélén Nagy Hunor.

Forrás: beküldött

Az elmúlt napokban Spanyolországban, Ciudad Real városában, az El Vicario- víztározón rendezték az Ifjúsági Horgász Világbajnokság keretein belül több utánpótlás kategória versenyét. Az U15-ös kategóriában az ezüstérmet elért csapat tagja volt az esztergomi Nagy Hunor, aki egyéniben a negyedik helyet szerezte meg. Az esztergomi diák a tavalyi horgász világbajnokságon is tagja volt az akkor szintén ezüstérmes csapatnak. Nagy Hunor kilenc évesen volt először magyar bajnok, tíz éves kora óta tagja a világversenyeken részt vevő magyar ifjúsági horgászcsapatnak.

Felkészülését támogatta Csőregi Balázs és Kaló Zoltán versenyhorgászok és a Timármix, valamint az esztergomi Vasas Horgász Egyesület. Az Ifjúsági Horgász Világbajnokságon a fiatalok bravúros versenyzéssel összesen öt érmet szereztek, köztük Kisjuhász Bencének köszönhetően egy egyéni világbajnoki címet is.

A világversenyeken való eredményes szereplés és tapasztalatszerzés kiemelten fontos a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) számára, mert a korábbi sikeres nemzeti pályázat eredményeként 2020-ban hazánkban rendezik meg a következő Ifjúsági Horgász Világbajnokságot.

Aaz ezüstérmes U15-ös csapat, az álló sor bal szélén Nagy Hunor (Fotó: beküldött)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában