2019.06.06. 18:36
Bajnoki döntőt vívhat az Almásfüzitő és a Csém a megye III.-ban
A Déli csoportban az Almásfüzitő és a Csém küzdhet meg a bajnoki címért, északon viszont még továbbra is három csapat küzdhet meg a második és harmadik helyért.
Gesztes kizárva Döntetlenre végzodött a házigazda Héreg-Vértestolna (labdával) és a Szárliget csatája az Északi csoportban
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
A megyei harmadosztály Déli csoportjának rangadóján a Szákszend hiába mért nagy verést az első helyétől ezzel búcsúzó Almásfüzitőre, már semmiképpen sem nyerhet bajnokságot. Köszönhető mindez annak, hogy a Csém alapos verést osztott ki az előző két meccsére ki sem álló, ezzel a kizárás szélére kerülő Dadnak (a hazaiaknál Kollár Márk öt gólt szerzett). Ezzel az élre ugró Csémnek és az Almásfüzitőnek egyaránt 51 pontja van, és mivel az utolsó fordulóban egymással játszanak, a 48 pontos Szákszend legfeljebb az egyiket előzheti meg.
A bajnoki döntőnek is beillő Almásfüzitő–Csém összecsapáson a vendégeknek egy pont is elég a bajnoki cím megszerzéséhez. A negyedik helyért zajló csatában a Naszály simán megverte a Kisbért, a duplázó Szuri Norbert 32 góljával újra egyedül vezeti a góllövőlistát. Az alsóházban a Bakonysárkány egy korai kiállítást kihasználva kétgólos hátrányból fordítva tudott nyerni a Réde ellen, míg a triplázó Török Zoltán vezette Kisigmánd kiütötte a Dunaalmást.
Északon a második helyért küzdő Dunaszentmiklós roppant értékes győzelmet aratott a listavezető Csolnok ellen, mégpedig úgy, hogy a mérkőzés végét emberhátrányban kellett lejátszania. A rájátszásban még nyeretlen Héreg-Vértestolna nem bírt a Szárligettel, míg a Tokod a Tardossal osztozott meg a pontokon. Az alsóházban a Bajna minimális különbséggel nyert a TABAK ellen, utóbbi ezzel még nem tudta megnyerni az alsóházat. Az északi góllösvőlistát a csolnoki Zsolnay Zsolt Pál vezeti 42 találattal.
M&M megyei III. osztály, Déli csoport, felsőház, 4. forduló
Csémi SE–Dad KSE 11-3 (7-1)
Csém, vezette: Szabó Géza (Mann Ádám József).
Csém: Farkas – Gyányi, Oláh, Búzás, Tóth (Vas, 77.), Juhász, Szabó, Kollár, Gulyás, Torday, Dián G.
Dad: Csupor – Kovács, Szücs, Kozma, Kerner, Rokosz, Török, Kelemen, Molnár, Becsák, Horváth.
Gólszerző: Oláh (8., 58.), Szabó (11.), Juhász (25., 76.), Kollár (30., 35., 36., 44., 47.), Dián (89.), illetve Horváth (39.), Szücs (55., 84.).
Szákszendi SE–Almásfüzitői SC 5-1 (3-0)
Szákszend, vezette: Szűcs Sándor (Udvardi Krisztián, Bancia Alex).
Szákszend: Varga (Teberi, 60.) – Peti, Klestenitz M., Hideg R., Klestenitz Á. (Farkas, 86.), Kiss J., Kovács (Palotai, 64.), Müller (Moldován, 54.), Nagy (Mayer, 77.), Hideg Zs. D., Dobai. Vezetőedző: Kiss László.
Almásfüzitő: Deres – Móricz, Sáling K. (Kaposi, 46.), Mózes, Péter (Szente, 83.), Illek, Kolompár, Hamza, Vona, Balogh (Doma, 72.), Szalai. Vezetőedző: Berlik Zsolt.
Gólszerző: Klestenitz M. (7.), Klestenitz Á. (29.), Hideg Zs. D. (43.), Moldován (70.), Mayer (92.), illetve Péter (60.).
Kiállítva: Hideg Zs. D. (65.), illetve Hamza (67.), Kaposi (69.).
Weldtech-Naszály SE–Kisbéri SSE 4-1 (2-1)
Naszály, vezette: Kiszi Levente (Vas Kevin, Szigethy Máté György).
Naszály: Nagy P. – Nagy T., Németh, Kecskés, Nagy G., Szuri (Hebling, 70.), Kóródi B., Tóth R. G., Nagy F., Török, Szántó.
Kisbér: Szalay – Jung, Szabó M., Otoltics, Gyöngyösi, Papp, Császár, Horváth G. M., Korompay (Bősze, 80.), Horváth I. Dániel, Cser.
Gólszerző: Nagy F. (13.), Szuri (45., 67.), Hebling (88.), illetve Cser (29.).
Kiállítva: Szalay, Otoltics (egyaránt Kisbér, 76.).
Alsóház, 4. forduló
Bakonysárkányi SE–Réde KSE 5-3 (1-2)
Bakonysárkány, vezette: Kiss Márton Attila (Vankó Márton, Kovács Mónika).
Bakonysárkány: Czulák D. – Szilágyi (Spohn G., 46.), Tóth, Ritter, Bercsik (Kecskés, 80.), Manner D. (Glaser, 65.), Jakus (Rakita, 85.), Ősz, Merkl B., Merkl M., Horváth M. Technikai vezető: Mikola Géza.
Réde: Bierbauer – Seregély (Léhner Zs., 20.), Holczinger, Major, Buzál, Luncz, Varga R., Bátovsky, Keresztes, Nyári, Gregosits. Technikai vezetők: Kovács Attila, Takács Tibor.
Gólszerző: Merkl B. (44., 50.), Jakus (47., 62.), Kecskés (86.), illetve Bátovsky (7.), Varga R. (28.), Keresztes (73.).
Kiállítva: Luncz (Réde, 27.).
Kisigmándi KSK–D.M.A.C. Dunaalmás 6-1 (3-1)
Kisigmánd, vezette: Pluhár Máté Mihály (Gaszner Tamás, Marosi Milán).
Kisigmánd: Himler – Szalai J. I., Major (Kugli, 54.), Takács, Sándor, Székely, Szalai Á., Babai (Bokros, 81.), Polgár, Török (Morvai, 75.), Maráz.
Dunaalmás: Pénzes – Bokréta, Rubin, Villám, Mezei (Borbély, 5.), Szelőczey, Kozenkow, Nagy (Ollé, 67.), Király Á., Batics, Fiedler. Technikai vezető: Hegedűs Sándor.
Gólszerző: Szalai Á. (3.), Sándor (34.), Török (36., 62., 63.), Morvai (82.), illetve Király Á. (18.).
Szabadnapos: Bakonyszombathely KSE.
Északi csoport, felsőház, 4. forduló
Héreg-Vértestolna–Szárligeti SE 2-2 (0-2)
Héreg, vezette: Dávid Rita (Pálmási András, Paulovics Bence).
Héreg-Vértestolna: Barassó – Pálinkás, Szöllősi (Vass, 46.), Velencei, Bárányos, Nemes, Forgó, Laczi, Miklos, Pisla, Szalay. Technikai vezető: Busch Imre.
Szárliget: Farkas D. – Bolla D. (Keil, 46.), Tóth I. (Libényi, 63.), Nagy, Tóth Z. P., Kapui (Bolla K., 46.), Bányai, Mikulinczki (Kutrucz N., 66.), Szabó R. (Kutrucz Zs. B., 76.), Bódis, Czeglédi. Vezetőedző: Mezei Ferenc.
Gólszerző: Laczi (69.), Vass (88.), illetve Mikulinczki (34.), Bányai (37.).
![](https://cdn.kemma.hu/2021/12/U007dvY1motbeegY7M5eXK-8R8VenSvc43hpeCwDgnY/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJmMzZlM2MyMDdiNzQ3ZGU4M2VlODg3NTkzN2ZmZGRl.jpg)
Dunaszentmiklósi SE–Csolnoki SZSE 3-2 (1-2)
Dunaszentmiklós, vezette: Dénes Levente (Sándor Tamás, Németi Soma János).
Dunaszentmiklós: Bakos – Búzer, Schmidt M. (Ströcker, 93.), Schmidt N., Schmidt D. Z., Takács G., Stodola, Janetka, Kerekes (Németh, 68., Takács K., 90.), Csordás, Sasvári (Apagyi, 91.). Technikai vezető: Nágel Imre.
Csolnok: Kocsis – Barlangi T. G., Farkas M., Gacsai, Farkas A. (Tárkövi, 62.), Barlangi B., Zsolnay (Pázmándi, 57.), Gause, Jantos (Bulfán, 19.), Nagy (Lévai, 73.), Kovács B. (Putz, 77.). Vezetőedző: Vigh Attila.
Gólszerző: Schmidt M. (16.), Schmidt N. (54.), Németh (88.), illetve Barlangi B. (6.), Zsolnay (41.). Kiállítva: Schmidt N. (69., Dunaszentmiklós).
Tokod SE–Tardosi FC 1-1 (0-1)
Tokod, vezette: Kelemen István (Derecskei Bence, Tóth Attila).
Tokod: Tóth L. – Szépvölgyi B. (Szépvölgyi A., 70.), Cauxeiro D. (Boros, 77.), Kiss Sz., Csáki (Hőgyes, 73.), Robotka B., Muzsik (Borhi, 55.), Sárközi, Szőke, Horváth, Borsi. Technikai vezető: Pánczél Ferenc.
Tardos: Visnyovszki M. – Sztanek (Berczeli, 65.), Kovács (Lipóczky, 19.), Visnyovszki A. E., Juhász, Túróczi (Kádas Cs. T., 83.), Mészáros P., Szileszki, Fekete, Link (Tebele, 46.), Ginder. Játékos-edző: Kádas Csaba Tibor.
Gólszerző: Horváth (69.), illetve Túróczi (31.).
Kiállítva: Sárközi (93., Tokod).
Alsóház, 4. forduló
Bajnai SE–TABAK 1-0 (1-0)
Bajna, vezette: Bankó István (Szalay Norbert, Rozmann Kornél). Bajna: Bábszki – Konrád (Kuczmog, 20.), Kelemen (Tóth L., 88.), Varga M. J., Győrfi, Bak (Török, 76.), Kondár, Kelemen (Tóth M. A., 89.), Molnár L. (Győri, 67.), Pongrácz, Pásztor Turák. TABAK: Takács – Felföldi G. (Kása, 33.), Fekete, Kara L., Juhász, Felföldi Á. K., Kara K., Madari (Giricz, 58.), Mátyók, Boldizsár (Szabó, 78.), Üveges (Fehér L., 58.). Gólszerző: Bak (14.)
A Baj KSE–Annavölgyi BSE mérkőzés elmaradt.
Szabadnapos: Lábatlani ESE.