2017.08.24. 19:57
A ZF-Egerrel egy csoportba került az EBP Tatabánya az országos bajnokságban
A Magyar Vízilabda Szövetség csütörtökön elkészítette az első osztály csoportbeosztását. Az EBP Tatabánya a B csoportban kapott helyet, többek között az előző szezon második helyezettje, a ZF-Eger társaságában.
Forrás: Shutterstock
A lebonyolítás nem változott, így a két nyolcas csoportban zajló alapszakaszt követően a két csoport 1-4. helyezettjei a középszakasz felső-, 5-8. helyezettjei pedig alsóházában folytatják. Az együttesek az alapszakasz mérkőzésein szerzett összes pontjukat magukkal viszik, a lőtt és kapott gólokat viszont törlik.
A középszakaszban nyolc fordulót rendeznek, s a végeredmény alapján következhet majd a bajnoki rájátszás, amelyben a legjobb négy folytatja az érmekért. A középszakasz legjobbja a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik.
Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal viszik az alap- és a középszakaszban elért egymás elleni eredményeiket. Ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig, ugyanakkor döntetlennel nem érhet véget mérkőzés: ez esetben büntetők következnek, így kizárólag három ponttal lehet gazdagodni.
A rájátszás második körében már a helyosztókat bonyolítják le, itt az egyik fél második győzelméig tartó párharcokat rendeznek, kivéve a finálét, ahol három siker kell a bajnoki címhez.
Az ob I küzdelmei október 4-én kezdődnek.
A csoportbeosztás
A csoport: Szolnoki Dózsa-Közgép, FTC-PQS Waterpolo, MKB-Euroleasing-BVSC, VasasPlaket, Kaposvári VK, Debreceni VSE, UVSE, AVUS Szombathely.
B csoport: ZF-Eger, A-Híd OSC-Újbuda, PannErgy-Miskolci VC, ContiTech Szeged-Diapolo, RacioNet-Honvéd, PVSK Mecsek-Füszért, EBP Tatabánya, Metalcom-Szentes.