Bulvár-celeb

2024.05.13. 18:28

Puskás Peti elárulta, miért döntött az örökbefogadás mellett

Puskás Peti nevelőszülő lett.

MW

Fotó: Szabolcs László

Puskás Peti örökbe fogadott egy fiatal gorillát a fővárosi állatkertben. A zenészről és feleségéről, Puskás-Dallos Bogiról köztudott, hogy igazán elkötelezettek a környezetvédelem iránt, és az állatvédelem is a szívügyük.

Puskás Peti az örökbefogadás után a fővárosi állatkert többi nevelőszülőjével is találkozott, akikkel arról is beszélgettek, hogy mit tesz bolygónk jövőjéért a fiatal generáció. 

A zenész Instagramon azt írta, felelősséghárításnak érzi, ha azt mondjuk, hogy a fiatal generáció másképp gondolkozik a természet- és állatvédelemről.

„A gyerekek úgy fognak tenni, amilyen példát mutatunk nekik, és nincs jelenleg fontosabb , mint hogy megtanulják tisztelni és felelősséget vállalni a természetért és lakóiért, és megértsék az összefüggéseket, hogy felesleges aggódni a gorillákért, ha közben olyan cégeket, iparokat támogatunk a fogyasztási szokásainkkal, amik okozói a fogyatkozásuknak. Bolygónk védelme áldozatokkal is jár, de megéri megtanítani a gyerekeknek, hogy mekkora hatalma van egy-egy döntésüknek. Arra fogom nevelni én is a kicsikémet, hogy ne az legyen fontos számára, hogy milyen drága egy sneaker, hanem hogy tapad-e vér hozzá. Csodás nap volt veletek kis családom” – írta a közösségi oldalon Puskás Peti a Bors találata szerint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában