Betyárvilág

2023.03.15. 09:00

Vármegyei alkotókat is ünnepeltek a Sose lesz vége díszbemutatóján Budapesten

Budapesten, a Várkert Irodalom sorozat ünnepi eseményén, március idusának előestéjén több vármegyénkhez kapcsolódó és itt élő alkotó is reflektorvénybe került. A zsúfolásig megtelt teremben beszélgetéssel, zenés felolvasószínházzal és egy kapcsolódó rövidfilm vetítésével emlékeztek a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándorra.

Kemma.hu

A Sose lesz vége forgatásán Somossy Barbara és Reviczky Gábor

Forrás: beküldött

Ismert író, történész, színművész és népdalénekes mutatta be a szerelmes költőt, s a világszabadság hirdetőjét, akinek hatása máig érezhető. Majd a vármegyei alkotókkal életre hívott Sose lesz vége című Petőfi ihletett kisjátékfilmről beszélgettek az alkotók: Somossy Barbara rendező, Koltai Lajos operatőr, a rendező mestere, valamint Szűcs Nelli, a film egyik főszereplője. 

A fiatal tehetséges rendező többek között köszönetet mondott a Tatán élő Belinszki Zoltánnak is, akivel együtt alkották meg a forgatókönyvet. A film Petőfi Sándor és a Petőfi 200 emlékév tiszteletére készült. A Sose lesz vége történetét olyan fantasztikus színészekkel játszották, mint ifj. Vidnyánszky Attila, Szűcs Nelli, Pogány Judit, Hirtling István, Tóth Ildikó, Sipos Imre, Vas Judit Gigi, Patkós Márton, és a tatabányai kötődésű Reviczky Gábor és Poroszlay Kristóf.

Somossy Barbara a Sose lesz vége című vizsgafilmjével a legjobb rendező díját kapta meg egy torontói nemzetközi filmfesztiválon. A film egy 1868-ban a kunsági betyárvilágban játszódó szerelmi dráma – alapja A csaplárné a betyárt szerette című vers. A forgatás helyszíne Apajpuszta volt, ahol Petőfi Sándor életének jelentős részét töltötte, ahova mindenhonnan visszavágyott, ahogyan azt A Kiskunság című versében is írja. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában