megnyitó

2021.10.06. 12:31

Áder János szerint a megújult Csillagerőd győzelem a romok, a felejtés felett

Október 8-án a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a megújult Csillagerőd, 300 szobormásolattal, amelyek egyedülállóvá teszik a helyszínt. A szerdai megnyitón Áder János köztársasági elnök is részt vett.

Kemma.hu

A Szépművészeti Múzeum 70 éve nem látott monumentális gipszmásolat gyűjteményével nyílt meg a felújított komáromi Csillagerőd szerdán. A nagyközönség előtt pénteken, október 8-án nyitja meg kapuit a gyűjtemény.

A Liget Budapest Projekt keretében hatmilliárd forintból egy új, több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ is létrejött, és a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének több száz, jeles darabja hét évtized után is itt talált új otthonra. Mint megtudtuk, az új létesítmény oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát el, interaktív múzeumi körülmények között, így a Csillagerőd igazi családbarát kulturális intézményként várja a látogatókat.

Az új intézményt Áder János nyitotta meg. Magyarország köztársasági elnöke beszédet is mondott az alkalomból. Október 6-ára is reflektálva többek között arról beszélt, Görgei Artúrt idézve, hogy a „…megnyert csaták adják a legjobb feleletet”, és hogy a Csillagerőd műemléki megújulása és kibővítése ilyen megnyert, XXI. századi csata: győzelem a romok, a felejtés, a pusztulás felett.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget projekt miniszteri biztosa az új létesítmény átadóján felidézte a másolatok múltját és méltatta új otthonukat. Így tett Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője is, megjegyezve, hogy az új tartalommal ismét méltó lett múltjához, önmagához az épület.

Az ünnepségen jelen volt még többek között Molnár Attila, Komárom polgármestere, Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége, a megyei rendőr-főkapitány, Farkas Gábor dandártábornok is. Kulturális műsort a helyi Magyarock Dalszínház adott, majd állófogadás és a kiállítás megtekintése következett.

A hároméves munkában Mányi István Ybl-díjas építész terveit követték. Az épületben 300 gipszmásolatot helyeztek el, az antikvitás korától a reneszánszig megidézve az európai szobrászat legkiemelkedőbb alkotásait. Andrea del Verrocchio Bartolomeo Colleonit és Donatello Gattamelatát ábrázoló, több méter magas lovas szobrainak minden részletében méretarányos másolata is helyet kapott itt, csakúgy mint a milói Vénusz, a Laokoón szoborcsoport vagy Michelangelo több szobrának hasonmása.

A szobrok egy része annak idején Tatán várta a látogatókat, onnan költöztek ide, de az anyag nagy része több mint hét évtizede raktárba került, illetve szétszóródott az országban, s számos mű súlyosan sérült. Ez a helyzet oldódott meg a mostani fejlesztéssel, a gyűjtemény legjelentősebb része a szükséges restaurátori munkák elvégzését követően került Komáromba.

A felújításról

A megújult Csillagerőd, mint megtudtuk, az egész országból várja majd az iskolai csoportok és a családok látogatását, akik számára gazdag és izgalmas, interaktív programokat kínál az új intézmény. Az új, kibővített komplexumban a 21. századi igényeknek megfelelően nemcsak kiállítóterek, hanem vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kapott. Az ágyú- és lőállásokat visszaállították történelmi állapotukba, az udvaron pedig egy szabadtéri színpadként is használható területet alakítottak ki.

Az itt kiállított gipsz szobormásolatok egykor főszerepet játszottak a szobrászat történetének bemutatásában. Az európai szobrászat legfontosabb emlékeiről készített gipszöntvények világszerte számos múzeum teljes értékű műtárgyai voltak a 18. századtól a 20. század elejéig. Nem pusztán helyettesítették az eredeti szobrokat, műemlékeket, hanem megtestesítették a múlt művészetét. Ám a 20. században fokozatosan megváltozott a másolatok megítélése, a legtöbb gipszgyűjtemény, így a budapesti is mostoha sorsra jutott: jórészt raktárakba kényszerült, számos darabja megsérült vagy megsemmisült.

A Liget Budapest Projekt keretében felújított Csillagerőd kiállításán a Szépművészeti Múzeum egykori gipszgyűjteményének darabjai sok évtizedes kallódás után most ismét fontos szerepet tölthetnek be: Komáromban is tanulmányozhatók az ókori, a középkori és a reneszánsz szobrászat kiemelkedő alkotásai.

A komáromi Csillagerőd új, különleges történeti értéket képviselő szobormásolatokból álló kiállítása lehetővé teszi a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását; ikonográfiai és ábrázolási típusok és sémák kialakulásának és alkalmazásának szemléltetését. Ezek mellett a középkori és reneszánsz emlékek antik kapcsolataira is rávilágít a tárlat, így lehetőség nyílik például a Laokoón szoborcsoport és Michelangelo szobrainak művészettörténeti párbeszédbe állítására is. Az eredetileg sokszor sötét terekben vagy nagy magasságban beépített műalkotások után készült gipszmásolatokat itt közelről és szemmagasságból lehet tanulmányozni.

Laktanya és raktár volt

A Csillagerőd a komáromi erődrendszer egyik tagja. Az erődrendszer kialakítása az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni, megépítésekor Közép-Európa legnagyobb katonai komplexumának számított. Ennek egyik fontos eleme, a Csillagerőd egy korábbi palánkvár helyén 1850 és 1871 között épült. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege laktanyaként és raktárként használta az erődöt, majd 1920 után a Magyar Királyi Honvédség lőszerraktáraként működött. A második világháború alatt rövid ideig internálótábor volt, majd ezt követően szükséglakásokat alakítottak ki benne, később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került és a cég zöldségraktárként használta a helyiségeit.

Városliget Zrt.

2021. október 6.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában