olvasnivaló

2021.09.25. 16:59

Gyermely szép hely a címe a könyvnek

Hiánypótló kötetet jelentetett meg a festői szépségű környezetben fekvő település Gyermely szép hely címmel.

Sugár Gabi

A könyv LEADER-pályázat és önkormányzati forrás támogatásával valósult meg. A település múltját a legkorábbi emlékektől kezdve napjainkig dolgozza fel. A bemutatót a szeptemberi falunapra időzítették.

Tóth Krisztina és Fülöp Teréz helytörténész évekig tartó munkájának, levéltári, könyvtári, helyi irattári és személyes interjús kutatásának eredménye a könyv. Már gyermekkorban felkeltette érdeklődésüket a múlt kutatása, amikor nagyszüleik, tanáraik meséltek a régi időkről. A kötetből kiderül: az itt élők összetartásának, szorgalmának, kitartásának és alkalmazkodó képességének köszönhető a mai élettér.

Az ősök között az évszázadok alatt mindig voltak, akik áldozatos munkával, szilárd hittel és meggyőződéssel gondoskodtak családjuk jóléte mellett a közösség fejlődéséről. Emellett felbukkantak olyan jelentős személyiségek a falu múltjában, akik aktívan alakították, céltudatosan formálták a település történetét.

A kötet taglalja azt is, hogyan vészelte át a falu az eddig csak a történelemkönyvekből ismert időszakokat. Felbukkannak olyan ma is ismert családnevek, amelyek több évszázaddal ezelőtt is szerepeltek már az iratokban. Az 500 oldalas mű rengeteg fekete-fehér és színes fényképet tartalmaz, amelyek zömét az itt élőktől gyűjtötték az írók. Sokan segítették élményeikkel, emlékeik felidézésével, fényképekkel is a munkát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában