omega

2019.07.05. 20:00

A Régi Csibészek Tatára hozzák a Tűzvihart

Az Omega 2019-es koncertturnéjának állomásai közötti párhetes szünetben értük utol Kóbor Jánost, a legendás Omega együttes ikonikus frontemberét, akit a szakmán és a rajongótáboron belül mindenki csak Meckynek hív. Július 27-én Tatán lépnek fel.

Kemma.hu

Az Omega koncertturnéjának állomásai közötti párhetes szünetben értük utol Kóbor Jánost, a legendás együttes frontemberét. Július 27-én Tatán lépnek fel.

Forrás: Fortepan

Fotó: Urbán Tamás

– Hogyan telik ez a rövid koncertmentes időszak?

– Részben pihenéssel, részben stúdiómunkákkal. A tatai koncertünk előtti párhetes időszakot kihasználjuk egyrészt a koncertanyagunk kísérletezésére, új dalok próbálására. Másrészt a Testamentum nevű, új dupla lemezünkkel foglalkozunk. A zenei része ennek igen jó fázisban van már, a szövegíróinkon, Trunkos Andráson és Sülyi Péteren van most a sor, hogy egy valóban komplett, stílusában igazi omegás, igényes munkát adhassunk ki a kezeink közül, amivel maximálisan meg leszünk elégedve, amely méltó folytatása lesz minőségben is a korábbi stúdiólemezeinknek!

– Tatára hoznak egy amerikai vendégzenekart is magukkal.

– A németországi nagyobb rockfesztiválok szervezői gondoltak arra, hogy milyen jó ötlet a még mindig működő 3 nagy rockzenei dinót közösen felléptetni. Az Európában újra aktív Creedence Clearwater Revived, a novemberben velünk Budapesten is koncertező Nazareth és a sokadik reneszánszát élő Omega telitalálat volt Németországban, Svájcban. Mindenütt az Ome­ga volt a fesztiválok zárózenekara, a sztárfellépő banda. Mi vagyunk a legaktívabbak az említett rockdinók közül, a mi műsorunk nagyon lendületes, látványos, igazi koncertcsemege a sokat látott német közönségnek is!

Kóbor János énekes a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplõ Omega együttes koncertjén (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

– Tatára mivel készülnek július 27-re?

– Nem udvariasságból mondom, de Tata mindig is egy különleges ékköve volt az országos koncertturnéinknak! Az Angolpark szépsége egyedülálló az országban. Élénken él még bennünk az 5 évvel ezelőtti nagy sikerű Oratórium-koncertünk, ami egyben az újjáépített Szabadtéri Színpad nyitóeseménye is volt, mindmáig élő helyi közönségrekorddal! A mostani koncertünk a lendületesebb, progresszívabb dalainkra épül, de az örökzöld dalainkat sem hagyhatjuk ki, anélkül haza sem engedne minket a közönség...

Úttörők voltak a vendégeik is

Az Omegának 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma, a ’69-es 10.000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából készült az első önálló tévéshow, elsőként jutottak ki az Egyesült Királyságba például.

A vendégük is úttörő: az angolszász Creedence Clearwater Revived boldogan csatlakozott a Tűzvihar-turnéhoz, ugyanis Magyarországon játszani az Omegával még soha nem volt alkalmuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában