elismerés

2019.01.10. 14:00

A Domján Edit-díjas Danis Lídia szerint a tatabányai színház csodálatos műhely

Nem számított a Domján Edit-díjra Danis Lídia színművész, aki a vidéken játszó tehetséges fiatal színésznők művészetének elismerésre alapított kitüntetést vehette át.

Kemma.hu/MTI

Forrás: 24 Óra

Fotó: Z. I.

„Nagy meglepetés volt a díj és nagyon boldoggá tett” – mondta az M5 kulturális csatorna Kult30 című szerdai műsorában a színművész, aki a díjat Tatabányán, a Macbeth december 21-i előadása után vehette át.

A Domján Edit Alapítvány a vidéken játszó tehetséges fiatal színésznők művészetének elismerésére hozta létre a díjat, amelyet évente egyszer adnak át Domján Edit színművész születésnapjához kötődően. A kitüntetés odaítéléséről a vidéki színházak javaslatai alapján dönt a kuratórium.

– Mindig az a legfontosabb szerep, amit éppen próbálok – mondta Danis Lídia, akivel kapcsolatban a díj méltatásában kiemelték sokszínű és sokrétű alakításait a naivától a cserfes szolgálólányon és a díván át a görnyedt hátú boszorkányig, úgy véli, hogy

„A pályámon megadatik az, hogy mindenféle ember bőrébe bújhatok. Szeretem a szélsőséges karaktereket, szeretem feszegetni a határaimat és szeretem, hogy nem vagyok beskatulyázva”

Jelenlegi társulatáról elmondta: a tatabányai Jászai Mari Színház „egy csodálatos műhely, olyan csillagállás alatt született, ami nagyon ritka”. Fontos és meghatározó előadásokat készítenek, jó rendezőkkel dolgoznak és a csapat kis létszámának köszönhetően

különlegesen jó a műhelymunka is, fűzte hozzá.

Danis Lídia 2004-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházban eltöltött éveket követően három szegedi évad után 2014-ben a Jászai Mari Színház első önálló társulatának alapító tagja lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában