Koncert

2024.05.27. 10:33

Profik között is remekelt a nívós nyergesújfalui zenekar

Változatos repertoárral, különleges dalokkal felejthetetlen élményt nyújtottak a fesztiválon. A nyergesújfalui zenekar az idei Ausztria szereplés után jövőre akár Franciaországban is bizonyíthat.

Walczer Patrik

2011-ben alakult a Altsteiner Blaskapelle nevű, cseh-morva, német-osztrák fúvószenét játszó zenekar, mely vitathatatlanul új lendületet hozott a térség és egyben az ország kulturális életébe. Amellett hogy rendre eleget tesznek a környékbeli meghívásoknak – és mindenütt meglepik a közönséget minőségi kikapcsolódást nyújtó művekkel –, már külföldön is megmutathatták, hogy akár a profi zenészek között is megállják a helyüket. A siker a májusi hosszú hétvégén sem maradt el.

Krajcsovics István dobos, a zenekar vezetője felidézte, hogy egy korábbi koncertfelvételük alapján hívták meg őket a Der böhmische Traum nevű osztrák fesztivál szervezői az alsó-ausztriai Brand-Nagelberg településre. A nívós nemzetközi rendezvényt a pünkösdi hosszú hétvégén tartották meg, amelyen Európa különböző pontjairól érkezett több profi együttes is felléphetett. A nyergesújfalui zenekar tagjai az odafelé tartó úton megálltak ebédre a Duna menti Krems település egyik hangulatos vendéglátóhelyén, majd kora délután megérkeztek arra a kis erdőszéli tó partján álló ifjúsági szállásra, mely néhány napra az otthonukká vált. Már a nyitórendezvényen az „ünnepélyes sörcsapolást” követően megtapasztalták, hogy az öreg kontinens legszínvonalasabb előadóival egyetemben léphetnek majd színpadra.

Változatos repertoárral, különleges dalokkal felejthetetlen élményt nyújtottak a fesztiválon. A nyergesújfalui zenekar az idei Ausztria szereplés után jövőre akár Franciaországban is bizonyíthat.
Az Altsteiner Blaskapelle zenekar Ausztriában is letette a névjegyét.
Forrás: beküldött

– Másnap, a reggeli utáni próbánk közben megérkezett a szállásra a franciaországi Happaranka nevű zenekar, mely már fellépett korábban a fúvószenekarok legnagyobb fesztiválján, az ausztriai Woodstock der Blasmusikon is. A tubásuk, aki a műfaj egyik legjobb zenésze, beült közénk játszani, mondhatom mintha mindig barátok lettünk volna. A próba után tartottunk egy kis pihenőt, majd elmentünk a fesztivál helyszínére, ahol a francia zenekar hatalmas show-t csinált – idézte fel Krajcsovics István.

Nagy élmény volt számukra a fesztiválon résztvevő nagyzenekarok közös koncertje is: zenészek a karmesterek irányításával nyolc művet játszottak el. Este pedig a szintén woodstocki sikereiről híres Ybbstola Blech nevű népszerű osztrák együttes felelt a hangulatért, majd a tűzoltó szertárnál hajnalig tartó parti következett.

A fesztivál harmadik, egyben zárónapján az Altsteiner Blaskapelle is fellépett, a nyergesújfalui zenekar mintegy két órás koncertet adott. Olyan szerzemények alkották a repertoárjukat, melyeket egytől egyig ismert dallam volt viszont egy ilyen hosszú koncerten nagy kihívás eljátszani.

– Bár már voltunk fesztiválszínpadokon, de ez volt az eddigi legnívósabb fellépésünk, ami egyébként remekül sikerült. A Happaranka zenekar tagjai is végighallgatták a koncertünket, elismerést kaptunk tőlük. A gratulációt követően pedig hivatalosan is meghívtak bennünket Franciaországba, a jövő évi fesztiváljukra, ami hatalmas megtiszteltetés – tette hozzá.

Krajcsovics István ezúton is köszönetet mondott a támogatóiknak, hiszen segítségük nélkül nem utazhattak volna el Ausztriába. Bízik benne, hogy meg tudják teremteni a jövő augusztusra tervezett franciaországi utazás feltételeit is, mely a nyergesújfalui zenekar életében újabb jelentős mérföldkövet jelentene.

Tervek

Az Altsteiner Blaskapelle vezetője elárulta, hogy az ausztriai szereplést követően egy kis pihenőt tartanak, majd elkezdik a felkészülést a következő fellépésekre, hiszen tartalmas hetek, hónapok elé néznek. Több meghívást is kaptak már a nyári időszakra vonatkozóan, a következő hetekben kiderül, hogy mely helyszíneken találkozhatunk majd a nyergesújfalui zenekarral. Immár több éves hagyományokkal bír az őszi gálakoncertjük, melyről lapunk minden évben beszámol. A rendezvényt az elmúlt években a környékbeli településeken tartottak meg, idén a tervek szerint hazai környezetben, vagyis a nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár épületében tartanának meg. Éppen ezért fontos pillanat lesz a zenekar életében, hogy az idén februárban átadott intézményben is színpadra léphetnek majd. Krajcsovics István leszögezte: ha sikerül jövőre eljutniuk Franciaországba, akkor újra a profik között bizonyíthatnak, ahol ismét változatos és színvonalasabb dalokkal szeretnék meglepni a közönségüket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában