Évforduló

2024.05.26. 16:11

Ötvenedik születésnapját ünnepelte a pilismaróti óvoda

Énekeltek és táncoltak a gyermekek, előkerültek a régi fényképek és a torta sem hiányozhatott a születésnapról. Ötvenéves lett a Pilismaróti Mesevár Óvoda.

Walczer Patrik

Az ünnepségen Markó Éva óvodapedagógus, óvodavezető-helyettes köszöntötte a meghívott vendégeket, majd elmondta, hogy már nagyon várták az óvoda ötvenedik születésnapját, majd Szikorszki János, a falu lelkes költője olvasta fel erre az alkalomra írt versét.

Énekeltek és táncoltak a gyermekek, előkerültek a régi fényképek és a torta sem hiányozhatott a születésnapról. Ötvenéves lett a Pilismaróti Mesevár Óvoda.
Műsorral készültek a gyermekek az óvoda születésnapjára.
Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

Hunyadi Balázs polgármester beszédében felidézte, hogy 1947-ben nyílt először Pilismaróton óvoda. Az igazi aranykor Sáros Andrásnével – azaz Juci nénivel – vette kezdetét 1957-ben, az ötletekkel és szorgalommal igazán óvodává tették az akkori intézményt. Göbölös Jánosnak, Pilismarót korábbi első emberének vezetése alatt kezdődött el az új – vagyis a most Pilismaróti Mesevár Óvoda nevet viselő intézmény – építése, melyet 1974-ben avattak fel. Megköszönte a mindenkori óvodavezetők és az óvodapedagógusok eredményes munkáját, hiszen hivatásuknak megfelelően elhivatottan nevelték, illetve nevelik az óvodásokat. A település vezetője végül beszélt a jövőről is: említette, hogy a Magyar Falu Program keretében részlegesen megújulhat az intézmény, illetve két vállalkozás támogatásából a nyári szünetben a játszóudvart is felújítják.

Az óvoda ötvenedik születésnapján az óvónéniket is méltatták

Az ünnepi műsor után Erős Gábor országgyűlési képviselő méltatta az óvodában dolgozókat, hiszen a gyermekek velük töltik el mindennapjaik jelentős részét. Véleménye szerint azért is fontosak az óvodafelújítások és a bölcsődeépítések, hogy a fiatalokat minél jobb körülmények fogadják.

A beszédek után a helyi iskola két diákja is versekkel köszöntötte az óvodásokat, majd Erős Gábor és Hunyadi Balázs virágcsokorral köszöntötte Sáros Andrásné korábbi óvodavezetőt, illetve Szathmári Sándornét, az intézmény jelenlegi vezetőjét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában