Balesetveszély

2024.05.27. 13:52

Egy osztálynyi kisgyereket tereltek be pirosnál a sínekre, a MÁV feljelentést tesz

Kiskorúak életét veszélyeztették, felelőtlenül cselekedtek, hibás döntést hoztak. A MÁV rendőrségi feljelentést tesz az ügyben.

Walczer Patrik

„Döbbenetes esemény történt pénteken. Még mi is keressük a szavakat…” - írta közösségi oldalán a Magyar Államvasútak (MÁV) a Tata-tóvároskerti megállóhelynél történek kapcsán. Egy 20 fős, 8-10 éves, piros sapkát viselő gyermekekből álló csoport úgy haladt át két kísérőjével a vasúti átjárón, hogy a fénysorompó pirosan villogott, vagyis tilos jelzést mutatott.

Kiskorúak életét veszélyeztették, felelőtlenül cselekedtek, hibás döntést hoztak. A MÁV rendőrségi feljelentést tesz az ügyben. MÁV
Feljelentést tesz a rendőrség a tóvároskerti megállóhelynél történt esemény kapcsán.
Forrás: Kemma.hu

A MÁV hozzátette, hogy a megállóhelyen épp bent álló vonat mozdonyvezetője észrevette őket, ahogy a felnőtt kísérők és a gyerekek éppen áthaladnak az átjárón és hosszas kürtölésbe kezdett. Ez a vonat ugyan az átkelő csoport miatt nem indult el, de a másik vágányon bármikor jöhetett volna szerelvény.

A KRESZ egyértelműen kimondja

„Vasúti pályán (vasúti átjárón vagy más kiépített átkelőhelyen) a gyalogos csak akkor haladhat át, ha meggyőződött arról, hogy vasúti jármű nem közeledik. Nem haladhat át a gyalogos, ha a jelzőberendezés a továbbhaladás tilalmát jelzi.”

A MÁV a KRESZ-re figyelmeztet

A vasúttársaság közösségi oldalán azt írta, hogy tilos jelzésen való áthaladás miatt rendőrségi feljelentést tesz, egyben felszólították a közlekedőket a KRESZ szabályainak betartására. Az eset kapcsán megkerestük a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is. Gányai Balázs rendőr őrnagy, vármegyei sajtóreferens elmondta, hogy a rendőrségre eddig nem érkezett feljelentés.

Kiskorúak életét veszélyeztették, felelőtlenül cselekedtek, hibás döntést hoztak. A MÁV rendőrségi feljelentést tesz az ügyben.
Kiskorúak életét veszélyeztették, felelőtlenül cselekedtek, hibás döntést hoztak. A MÁV rendőrségi feljelentést tesz az ügyben
Forrás: Kemma.hu

Nemrégiben autósok mentek át tömegesen a tóvároskerti vasúti átjárónál, ahol 24 percig voltak leengedve a sorompók egy elromlott mozdony miatt. A leengedett sorompó sem állította meg a sofőröket. Az esetnek a Kemma.hu riportere is szemtanúja volt, videóra is rögzítette a szabályszegéseket. Sok autós úgy döntött, hogy nem várja ki a szabad jelzést. Volt jármű, amiben kisgyermek is utazott. A történtekre a MÁV is reagált.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában